Cameron Wilkes

Tárgy: Cameron Wilkes Kedd Dec. 24, 2013 11:25 am

CAMERON DEMETRIUS WILKES
Cameron Wilkes Gif_350x213_498558_www.kepfeltoltes.hu_

~ 23 | Férfi | Halálfaló ~

Születési hely, idő: UK, Stornoway; 1955. augusztus 22.
Jelenlegi lakóhely:UK, London
Foglalkozás:Gyakorló professzor
Jelenlegi/volt ház:Nincs, a Durmstrangba jártam
Származás: aranyvér
Szülők, Rokonok:Conrad Wilkes - 50 - Minisztériumi alkalmazott (halálfaló)
Marcia (McAffrey) Wilkes - 49 - Minisztériumi alkalmazott (halálfaló)
Calahan Wilkes - 31 - halálfaló
Különlegességek: -

Kinézet:

Középmagas kategóriába tartozó úriember vagyok, hosszúkás gesztenyebarna hajjal, barna szemekkel. Alkatomra azt mondanám, fitt és sportos. Rendszeresen járok birkózni feszültséglevezetés gyanánt, de ezért az alkatért már egészen a Durmstrang kötelezőnek tartott komoly fizikai edzésüteme is felelt. Akkor kezdtem a birkózást.
Öltözködésileg azt mondanám, szeretem az elegáns darabokat, nem nyűg nekem egy ing, hozzá egy lezser mellény és zakó. Szeretek adni magamra, persze nem tollászkodok a tükör előtt, vagy követem a divatot lépésről lépésre. Egyszerűen csak van egy megszokott stílusom. Előszeretettel hagyom meg újabban a borostám, figyelve arra hogy ne tűnjek hanyagnak. De az uniformist fontosnak tartom. Akár legyek az iskolában, vagy akár egy hajtóvadászaton, arra mindig ügyelek, hogy ne legyen egyedi, kitűnő a tömegből. Erre különösen odafigyelek.
A mackónadrágot nem szeretem, ahogy undorítónak tartom a jégeralsót is. Inkább maradok a farmer és póló, vagy laza pulcsi variációnál.

Cameron Wilkes Etjellem

Patrónus:Puma
Mumus alakja: Egy fekete csuklyás alak jelenik meg, csuklyával előre bukott arccal. Se kezek, se lábak, csak lebeg. Tudom, hogy üres, semmi nem tölti ki a ruhát. A megjelenése önmagában is már ontja magából az üresség, a magány érzését. Nihilofóbiám van, igen. Ez a legerősebb. De emellett homofóbiám is van és apifóbiám. Irtózom a darazsaktól.

Jellem:

Számtalanszor hallottam azt a kifejezést már, hogy én mekkora egy gazember vagyok. És ráadásul jóképű is. Nem az egoizmus szól belőlem, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Igen csak reális szemmel nézem a világot, mint ha csak egy játéktér lenne, miközben teljesen tisztában vagyok azzal, amit cselekszem. Manipulatív vagyok, ezt elismerem. Nem hátrálok meg a kihívások elől, mi több, élvezettel vetem bele magam. Ha pedig szükséges, angolosan távozom. Nem ragaszkodok ahhoz, hogy a végsőkig vérre menően harcoljak. Annál jobban féltem a szaros életemet. De ha egyszer lebukom, akkor nyíltan vállalom az eszmém, és amit képviselek. Megvetem azokat, akik gyáva mód a törvények mögé bújnak gyilkolási szándékból. Tisztán kell azt csinálni. Versenytársként kezelem a hozzám hasonló képességűeket, ők azok, akikkel tényleg megállok párbajozni és nem csak egy egyszerű átokkal küldöm padlóra. Szadista mód teszem a dolgom, örömömet lelem abban, ha valakit rettegni látok, aki tehetetlen. Érzem akkor, hogy az élete az én kezemben van. Ez önmagában semmihez nem hasonlítható érzés.
De... mielőtt mindenki elmebetegnek nézne, tisztáznék még valamit. Nem vagyok elmeháborodott. Csak azt teszem, amiről úgy hiszem, hogy jó. Ez egy alternatíva. Szeretem az alternatívákat, elgondolkoztatóak és sokszínűek. A pszichológusok nem is olyan hülyék, mint gondoltam. Mi több, szeretem analizálni az embereket. Szeretem ízekre szedni, kihúzni a lábuk alól a talajt pusztán szavakkal. Rossz tulajdonság, tudom jól. Szeretek a másik előtt járni nem egy, legalább három lépéssel. Alapos vagyok, tájékozódott és művelt. Tisztelem a női nemet ugyanakkor, betartom az etikettet.
Szeretek kockáztatni, nagyot nyerni, vagy méltóságteljesen elfogadni a vereséget, e amit letudok egy nemtörődöm vállrándítással. Nem vagyok egy tipikus bosszúálló alak. Az mind csak a vesztébe lohol és a saját rögeszméje megszállottjává válik. Nyitott szemmel járok a világban. Könnyedén állok mindenhez, nem feszengek, nem görcsölök, csak csinálom. Megvalósítom, amit eltervezek. És bizony nagyra tervezek. Ha kell minden nem tiszta dolgot megteszek a cél érdekében. Nem félek belemenni semmibe, ha kell pimasz, arrogáns vagyok, ha kell lehengerlő.

Cameron Wilkes Ettoumlri

Történet:

Az élet maga olyan, mint egy kirakós, részletkérdéseken múlik. Azon múlik sokszor, hogy miképp döntünk. Van aki azt gondolja, előre meg van írva a sorsunk. Ezzel nem vitatkozom, nem egy ékes bizonyítékát láttam már ennek. Kezdetektől erre tanítanak minket, hisz minden történet így okít ami Bogar bárd meséiben szerepel. Én azonban úgy vélekedek, hogy mi is beleszólhatunk. Már pusztán a cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk az életünket és sodorhatjuk azt a számunkra megfelelő irányba. Időnként közbecsúsznak hibák, végzetes döntések, de rajtunk áll mit kezdünk egy szem életünkkel.
Én már akkor tudtam, hogy a szüleim példáját követem, amikor megmutatták a világ két oldalát. Egy kissé gonosz, de őszinte és tiszta világot és egy korrupt, hazug, dogmák mögé bújó álszent világot. Nem a szüleim erőszakos nevelésén múlott, hogy halálfaló váljék belőlem, ahogy a bátyám megölése sem pusztán véletlen volt. Mindegyik az én döntésem.
- Mi legyen a kölyökkel? Ő nem volt a tervben. - egy kicsi élettelen test a sarokban, arra fordítom a fejem elgondolkozva társam felszólalására. És tényleg, ő pusztán rosszkor volt rossz helyen. Más bűne nem volt, csak látta mit teszünk a szüleivel. Családirtás kellős közepébe csöppent, és talán jobb is neki így.
- Mi lenne, eltüntetjük. Nem szerepelt a számításban. - vonok vállat végül némi hezitálás után. Tetszik, hogy mostanság egyre nagyobb feladatokat rónak rám, szólok bele döntésekbe vagy hozom meg azt én magam. Ugyanakkor érzem a súlyát, mekkora felelősség is akár életek fölött dönteni. Nem részegít meg a tudat egyáltalán, hogy rajtam áll vagy bukik egy döntés, de az tény, hogy nem viszolygok tőle. Miért tenném?
A szobára ez után már csak néma csönd borul. A társam nem szól, ahogy én sem. Nincs értelme fölösleges szócséplésnek, sem lelkizésnek. Ha neki ezzel komoly gondjai vannak, akkor sírja ki a kispárnájába, csak ne előttem. Még mindig azon gondolkozok, mihez kezdjünk a gyerekkel. De úgy gondolom az lenne tisztességes, ha a többihez kerül. Véletlen vagy sem, de a vér összeköti őket. Lépni kell lassan, az idő csak telik rohamosan. A csöndben fülembe szivárog lassacskán a falióra jellegzetes kattogása, mint ha csak sürgetni akarna. Bosszantó dolog, ahogy az ilyen zavaró tényezőket nem, vagy csak igen nehezen tudom ilyenkor kizárni az elmémből.
- Jönnek. - társam az ablakon pásztáz ki a résnyire elhúzott függöny mögül. Még egy tényező, amivel nem számoltunk. Valaki köpött. Semmi gyanúsat nem tettünk, amikor ide érkeztünk, mégis akkor hogy neszelték ki?
- Akkor lelécelünk. Most. - sziszegem bosszúsan. Még akartam valami kezdeni a hullákkal, igaz nem valami tisztességes temetést adni, mert az egyikünknek sem szokása. De a tekintetem a gyerekről nem tudtam levenni. Szemem sarkából észlelem pusztán ahogy társam bólint a döntésemre és egy halk pukkanással eltűnik. Ideje lesz nekem is lelépni. Még vetek egy pillantást a megdermedt, rémült arcra. Odasétálok hozzá, hogy égbe meredő tekintetét lezárjam végleg. Majd én is dehoppanálok. Annál jobban semmit nem gyűlölök, amikor azok az idegesítő pojácák szimatot fognak és felborítják a tervezetet. Ahogy kénytelen vagyok most is kereket oldani, anélkül hogy felküldeném a Sötét Jegyet a ház fölé. Egyre többször nyilvánulnak meg ilyen cselekedetek, ahogy tapasztalom, hogy a szervezetünk nyíltan is hatalomra tör. Érzem, hogy eljött az idő, hogy győzzünk és átvegyük az uralmat. És én ott leszek.

Admin I'm :

» Cameron&Ana - múlt (pár hónapja) - mugli szórakozóhely.