Walking across a park... ~ Anastasia & Masashi

London, a jó öreg London, hogy én mennyire ki nem állhatom a sok hülye mugliszületésű lakójával szemben, erre nesze neked, mit csinálok? Itt sétálok fényes nappal, fel-alá a Hyde parkban. Mondta valaki hogy következetes lennék? Na látod. Szóval itt sétálgatok, tényleg nem dolgozom, semmi dolgom az égegyadta világon, mint élvezni a napsütést és a napfényt, na meg a természet gyönyöreit. Mint valami elcseszett művészlélek, hát nem aranyos? Fekete nadrágban, kiegészítőkkel, és tornacipőben sétálok, egy színes fekete-zöld mintás felsőben és három lánc lóg a nyakamban. Egy fordított kereszt, egy kulcs, és egy kagyló. Mert tetszenek, na, de ha elgondolkoznék biztos lenne valami jelentésük, bár hogy ez engem mennyire nem érdekel.... Elnézem az embereket, kikerülnek, még szép is, a helyükben én is kikerülném magam, és rohannak. De minek? Egyszer úgyis meghalnak, sosem fér bele minden az életbe, mielőtt vége lenne, ezért meg felesleges kapkodni. Persze ezt is pont én mondom, aki megölte a saját szüleit, de hát ha egyszer így jött ki, szerencsétlenül álltak a csillagok na. Bár a legrondább az hogy emiatt a sajátos igazságtételem miatt bűnözőnek kiáltottak ki, na nem mintha megcáfolnám a jó hírem, de akkor is, mi ez már?

Lassan lépdelek tovább, és ügyesen elemelek egy arra járó zsebéből egy csokit, és elkezdem majszolgatni, de naná hogy nem lehet a napnak eseménymentesnek lennie, miért is lenne az? Aurorok, rohadt minisztériumi kopók, hogy szakadna rájuk a mindenség... Magamban szitkozódva fordulok el, hogy eltűnjek a szemük elől, de elrohannak felém, én meg pléhpofával készülök fel az összecsapásra igen, itt a mugli london közepén, a hyde parkban, de valami miatt mégsem akarok harcolni, így az első szembejövő nőt, aki történetesen még boszorkány is, magamhoz rántom egy szenvedélyes csókra, hiszen az ember miért támadna meg egy szerelmespárt? Az arcom úgyse látják, és ezer másik szőke fickó rohangál a világban, el is mennek mellettem szépen, és nem hallom hogy említenék a nevem. Belevigyorgok a kényszerű kis csókba, és már nagyobb figyelmet szentelek a nőre akit csókolok. Hm, tetszik is tulajdonképpen. Gothos megjelenésű, de nem tűnik olyan cicababának, aki sajnáltatja magár, süt róla hogy élvezi az életet, és az alakja, hát ember nem is csodálom... Igazi kis fognivaló azaz hogy fektetni való alakja van. Talán akarom is.
- Igazán jól csókolsz szivi... - vigyorgok, rá ahogy eleresztem, de kezem a derekán felejtem, meglátjuk mennyire gyorsan löki el....

Tartózkodási hely : Roxfort/London

Ana & Masashi

Miért is lenne olyan napom, amikor csak lógatom a lábam? Na jó… ez most erős túlzás, elvégre lógatom a lábam a legtöbbször. Amikor éppen nem az iskolában vagyok. Mondjuk az más kérdés, hogy most is ott kéne lennem. Az meg megint más, hogy márpedig én ma vásárolni akartam. Na jó, nem kell sekélyesnek nézni, nem shoppingolni, könyvet vásárolni. Elfogyott az olvasnivalóm és urambocsá’ azt senki se akarná, hogy Lestrange kisasszony éppen unatkozzon. Szóval, hát azért egy könyvesbolt mégis csak izgalmasabb, mint a mágiatöri tanterem, ugye?
Utálom a tömeget, bár ez annyira nem meglepő az én esetemben. Leginkább összezavarodok tőle és megrémiszt, hogy annyi ember mászkál körülöttem és nagyjából olyan hangnak hallom a tömeg zsivaját, mintha egy darázs zümmögne a fülembe. Nem túl kellemes a dolog, ugyebár. Próbáld ki egyszer… Még csoda, hogy ismét csak a megbűvölt lejátszóm felé nyúlok, éppenséggel azt kutatom táskámban, menet közben, amikor is, valami szökatlan dolog történik velem. Legalábbis, számomra szokatlan. Bár ki tudja? Lehet másoknál mindennapos, hogy idegenek kapják le az utcán, csak én eddig rossz, vagy éppen jó helyeken járta, ahol ilyen nem történt meg. Történetesen az illető olyan szorosan von magához, úgy nagyjából a semmiből, hogy nem igazán van időm tiltakozni, vagy éppen lehetőségem. Viszont, ahogy elenged, szemöldököm igen magasra szökik és el is hátrálok egy lépést. Na jó, most még nem igazán tennék semmi… támadót, hanem esetleg megvárnám a magyarázatot, mert ebből talán még ki lehetne dumálni magát az embernek. De a következő megszólalásával igazán kiviszi nálam a biztosítékot. Ahogy hátrébb léptem, egy jólirányzott mozdulattal férfiasságának legérzékenyebb pontján találom el.
- Mi az istent képzelsz te magadról kisapám? – Egyik kezemet csípőre is teszem, feltehetőleg a derekamon hagyott kezével nem kell foglalkoznom, mert a rúgásom igazán elintézi, hogy lekerüljön onnan. Nem is értem, hogy ezt mégis hogyan gondolta. Tekintetem, ahogy végigmérem, persze megakad a jobb kezén lévő jelen. Na persze… csakis egy halálfaló lehet ekkora… nem is mondom, hogy micsoda. Most lazán jöhetnék azzal, hogy na majd beköpöm apucinak, még jó, hogy nem vagyok ekkora kis apuci pici lánykája fajta.

öltözék: itt!

» Ruko Masashi - kész
» Anastasia Shae Lestrange
» Jurassic park