Cameron&Ana - múlt (pár hónapja) - mugli szórakozóhely.

- Mert nem érdekel a véleményed. - válaszolok nemes egyszerűséggel, miközben továbbra is tartom. Sőt csak szorosabban fogom meg egyik kezemmel a másik csuklómat, hogy visszafogjam, ahogy megmakacsolja magát. Az első megjegyzésére egyszerűen nem vagyok hajlandó reagálni, mert meg sem fordul a fejemben. Oké, ő lehet félreérthette, de egyáltalán nem áll szándékomban semmi olyan, sőt ezek után pláne nem is fog. Makacs, én pedig egyre morcosabb leszek. Már komolyan azt fontolgatom a fejemben, hogy vagy eleresztem, vagy felkapom a vállamra, amikor felhagy a próbálkozásával. Nyugi lesz egy pillanatra, aztán csak furcsán, kérdőn felvont tekintettel pillantok rá. Nem tudom mit figyel annyira, ahogy azt sem, hogy mire készül. Tényleg, most mi járhat a fejében? Erős kísértést érzek rá, hogy bele kukkantsak a gondolataiba. Az újabb szavaira, vagy inkább kérdésére azonban elkomorul a tekintetem. Igen csak vissza kell fognom magam, hogy ne mondjak neki valami nagyon csúnyát. Most gyakorlatilag leszólt, hogy csak vele, vagy bárkivel, aki gyengébb tudok így elbánni. Hogy oda ne rohanjak! Megnézném akkor is így szájalna-e, ha látná nap mint nap kiket intézek el. Vagyis ha nem is ennyire gyakran, de elég sűrűn.
Még mindig rosszallóan pillantok rá, és azon gondolkozok, hogy ideje lenne elindulni. Azzal nem megyünk semmire, ha csak egymást bámuljuk. Komolyan egyre kíváncsibb is vagyok már, aztán mielőtt bármit is léphetnék, megcsókol. Időm nincs még gyakorlatilag reagálnom sem. Azt érzem csak, hogy egy pillanatra elveszítem az önkontrollt és belefeledkezek a kialakult helyzetbe. Kellemes forró bizsergés jár át, és elmémbe pillanatok alatt befurakszik megannyi perverz gondolat, hogy akár itt az utcán mit is csinálnék vele. Ajkaim valósággal hevesen tapadnak az övéire, és mint ha csak kikapcsolták volna azt a stop gombot. A dolog pusztán azért akad itt meg, mert Ana elhúzódik. Észbe kap, mielőtt én veszíteném el az eszem. A már megszakított csók közben kezeim is szorosabban simultak a derekára, ezt egyből levonom. Nem, nem szabad még egyszer ilyennek megtörténnie az este folyamán! Pedig érzem, hogy most enyhe bizsergés futott le a hasamtól az ágyékomig. Nehezen találom a szavakat és mikor megszólalok is, hangom rekedtesen csendül fel.
- Öm... Menjünk, essünk túl azon a hoppanáláson... - eleresztem a derekát, csupán annyira, hogy kényelmes legyen. Mindegy az, hogy így, vagy úgy tesszük meg, hogy megfogom a kezét. Ha rábólint már nem is habozok, csupán koncentrálok. Koncentrálok a lakásom egy szegletére, arra az ovális szőnyegre, ami a szobámban van. Igen, egyből oda lenne jó.

Érzem, nagyon is jól érzem, hogy milyen hatással vagyok rá a csókommal. Ezek után hitesse el velem, hogy nem érdeklem. Azt hiszem kezdem sejteni, hogy mi ez az egész. Amiért elutasított. Talán ez is játszik a fejemben, amikor elengedem. Bár… igencsak nehéz ilyen gondolatokat előhalásznom. Kifejezetten kezd ez bosszantani. Nem… nem gondolkodhatok ilyenen, nem is fogom. Ez nem lehet. Márpedig, ha én eldöntök valamit, az úgy is lesz. Legalábbis… szeretem ezt hinni. Azt hiszem ebben a hitben hagyom magam, nem kell realizálódjon, hogy ez nem feltétlenül így van és mindent én se tudok irányítani.
Hirtelen hoppanál. Tiltakozni sincs időm, vagy lehetőségem. Viszont erősen belekapaszkodok, talán túlságosan is hozzásimulva. Gyűlölök hoppanálni. Betegesen félek attól, hogy egyszer elhagyom valamimet közben. Észre se veszem, hogy megérkezünk, csak egy pár pillanat múlva nyitom ki a szemem, szinte azonnal el is engedve. Egy ideig megint csak úgy nézem, mint az utcán, mielőtt megcsókoltam. De nem, most nem teszek semmit. Inkább pofátlan módon kezdek el körbejárni a szobájában, nézelődve.
Aztán hirtelen fordulok meg. Na jó, egy fél pillanatra elszédülök, de azt hiszem az utcai jelenet némiképpen józanító hatással volt rám.
- Hoznál nekem valamit inni? – Nézek rá angyali tekintettel, mint mindig, amikor valamit el akarok érni valakinél. Persze fölösleges… azt hiszem anélkül is megkapnám ezt a csekélységet, hiszen nem kértem nagy, lehetetlen, vagy akár nehezen véghezvihető dolgot.
- Sőt… lehetek pofátlan? Esetleg valami táplálékod nincs? Ebéd óta semmi nem került a gyomromba… és kezdem úgy érezni, hogy ég… - Magyarázok, persze, ha ennél azért picit tapasztaltabb lennék az alkohollal, akkor tudhatnám, hogy bizony attól ég a gyomrom, de hát az a kevés alkalom, amikor én lerészegedtem…
Amikor elhagyja a szobát, még egy ideig nézelődök a szobában, aztán az ágyra huppanok. Hmm… igazán kényelmes. El is dőlök, majd lerúgom a cipőmet. Viszont kezem érezni, hogy a nadrágom kényelmetlen. Automatikus mozdulatokkal gombolom ki, majd húzom le azt, és ledobom a kabátomat is… ha már itt tartok, akkor a felsőt is. Igazából, automatikus mozdulatok ezek, nem is figyelek oda, hogy mit teszek, vagy hol vagyok. Az alkohol, mondjuk úgy. El is dőlök az ágyon, nyújtózkodva kicsit. Túl kényelmes. A szememet is lehunyom egy ideig, aztán kinyitom megint. Ekkor már feltűnik, hogy hol vagyok, vagy mit is csináltam… és igazából, rájövök arra is, hogy nem zavar. Sőt… akarom látni a reakcióját… el akarom húzni a végletekig... mert rájöttem, hogy miért parancsolt megálljt magának. Feltehetőleg most is azt fog… de akarom tudni, hogy azonnal e. Magamhoz képest túl merész lettem, mert lazán ott a kockázata annak, hogy nem fogja már érdekelni az, hogy ki vagyok. Ami azért kicsit ijesztő lenne, legalábbis részemről. De erre most nem gondolok.

Megérkezünk a szobámba, pont ahogy azt elképzeltem. Arra mondjuk nem számítottam, hogy a kelleténél picit jobban kapaszkodik majd. Fél a hoppanálástól a kicsike. De nem hibáztatom érte, nem mindenkinek lehet hozzá gyomra. Eleresztem én is őt, ahogy talajt fog a lábunk, mégis csak azután, hogy ő is megteszi. Lassan engedem le a kezeimet, és csak figyelem. Nem tudom mire készül már megint, és azt sem, hogy mi jár ilyenkor a fejében. Egy biztos, hogy bármi is legyen az, nem akarom most már tudni. Az előbb kaptam ízelítőt, alig tudtam visszafogni magam. Az a gond, hogy annak ellenére tudom, mit veszíthetek, és kicsoda ő, teszek rá az egészre. Olyan mint a tiltott gyümölcs, minél elérhetetlenebb, annál jobban kell. Most ezt érzem, és félő, hogy ha még egyszer megkísért, nem fogom visszafogni magam. Pálcámat előhúzom, hogy villanyt gyújtsak vele. Mindezt úgy teszem, hogy egy pillanatig sem szakítom meg vele a szemkontaktust.
Nem mozdul végül rám, csak elsétál mellettem. Meg sem mozdulok, csupán tekintetemmel követem lépteit. Figyelem a mozdulatait, ahogy körbenéz a szobában, közben pedig bűnös gondolatok kísértenek meg. Nem egyszer kúszik tekintetem immár a combjára, vagy a fenekére. Nincs már sem füst, se félhomály, most tudom csak igazán szemügyre venni. Alsó ajkamba harapva indul útjára a fantáziám, amiben már ruha nélkül szerepel. Azzal pillantok ismét a szemeibe, ahogy megszólal. Lassan eljut a tudatomig, amit mondott. Vagyis kérdezett. Bólintok válaszul és elindulok kifelé. Csak az ajtóban torpanok meg, amikor az újabb kérdésre megfordulok egy pillanatra.
- Szendvics jó lesz? - kérdezek vissza, bár azt hiszem nem ellenkezne. Bármi jó lenne neki ami csak itthon van. A konyhába menet ledobom a dzsekim a kanapéra, majd utam a hűtőhöz folytatom. Kiveszem a szalámit, ami épp a kezem ügyébe kerül, meg a vajat is és a pultra rakom mindkettőt. Vágok kenyeret is, majd vajjal kenem meg. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből az előbbieket és ez a vajkenegetés sincs túl jó hatással arra, hogy teljesen ki is verjem a fejemből. Sajnos be kell ismerjem, kezdett már igen csak beindítani. Mielőtt a fantáziámnak utat engednél, leteszem a kést és inkább rápakolom a szalámit. Kezet mosok ahogy tányérra teszem a szendvicset, majd kigombolom az ingem gombjait. Melegem van, valamiért túlságosan bemelegedtem. És az már nem számít, ha így viszem be a vacsit neki. Valószínűleg elköszönök tőle és kimegyek a kanapéra. Jó terv, és semmi baj nem lesz belőle. Még egy pohárba töltök ásványvizet is, és elindulok ezekkel vissza a szobába. A látványra, ami odabent fogad nem számítok. Hirtelen csak azt érzem, hogy őt bámulom, az arcomról lerí mire gondolok. Egy pillanat alatt kezdem magam felforrósodva érezni és azt sem veszem észre, hogy olyannyira gyengén fogom a poharat, hogy kicsúszik a kezemből és a padlón köt ki. De nem is érdekel. Nyelek egyet, majd pillanatok alatt kiszáradt ajkamat nyalom meg. A tányért nem is figyelem hova, a legközelebbi bútorra rakom le és elindulok az ágy felé. Egy valamit érzek most, hogy akarom őt. De nagyon. Mert mi másért vetkőzött volna így le, ha nem azért, hogy aztán teljesen kitárulkozzon? Ezt akarta egész este. És amikor bejöttem sem úgy reagált, mint egy szégyenlős kislány, aki attól tart, hogy valami olyat láttam meg, amit nem kellett volna. Ahogy az ágy végéhez érek, neki támaszkodok és előre görnyedek félig. De csak hogy megragadhassam a térdhajlatainál és közelebb húzhassam magamhoz, némiképp terpeszbe. Majd vállai mellé támasztom egyik kezemet, míg másikat az arcára simítom és hevesen megcsókolom.

Csak bólintok a kérdésére, amit pont elkapok még, aztán amíg kimegy, először is kinyitom a szekrényét és ott kezdek el nézelődni egy egészen picit, mielőtt az ágyra huppannék. Tudom, hogy pofátlanság, de hát, azt hiszem, ez a helyzet már alapvetően abszurd és bőven túlmutat azon, hogy én a jólneveltség normáin kezdjek el itt gondolkodni. Aztán már akkor átléptem, mikor a karjaiba dobtam magam a táncparketten. A ruháit nézegetve az is átfut az agyamon, hogy gyakorlatilag mit csinálok. Gyakorlatilag, úgy érzem magam, mint egy ribanc, aki ráveti magát, mit ráveti… ráerőszakolja magát a kiszemeltjére. Holott ő nekem messze nem volt kiszemeltem. Mármint… nem az volt a mai estével a célom, hogy itt kössek ki, a lakásán, részegen, nem is akármilyen gondolatokkal a fejemben. Aztán elengedem az éppen kezemben tartott ingének ujját, amit nézegettem, miközben elgondolkodtam, aztán az ágyra dobom magam.
Az előbbi gondolataim pillanatok alatt röpülnek el, ahogy meglátom a reakcióját. Jó, kicsit kierőszakolt a reakció… de nem. Abban biztos lehetek, hogy nem lennék rá ilyen hatással, ha az ő fejében ne fordult volna már meg a dolog. Tekintetemmel követem a poharat is, ahogy a földre esik, majd amikor visszafelé téved tekintetem, megakad a kinyitott ingen. Nem elhanyagolható a látvány, az biztos. Megijedek magam is attól, hogy mennyire akarom látni még kevesebb ruhadarab nélkül. Pont ezért, azt hiszem, fel se észlelek ebből addig, amíg magához nem húz és fölém nem magasodik. Most kéne, hogy a vészharang nagyon konduljon, most kéne, hogy üvöltsön a fejemben. Hangosan, hogy nem… Anastasia, ezt nem szabad. De nem szól… vagy ha szól is, én nem hallom. Na jó, ez részemről ironikus. Persze, nem hallom… de még csak metaforikusan is csak a kis halk zendülés szól a háttérben. Megcsókol, én pedig nem tudom nem viszonozni azt. Nem tudom… és talán nem is akarom megállítani kezemet se, amit tarkójára simítok, ujjaimat beletúrva hajába kicsit. A helyzet az, hogy már az alkoholra se feltétlenül tudom fogni, mert ez a pár pillanat igencsak józanító hatással hatott rám… és még mindig hat. Eddig tudtam az ellen küszködni, hogy azt érezzem, amit érzek, de most már nem igazán.

Amikor megpillantottam azt a látványt, amivel fogadott, csak egy valami fordult meg a fejemben. Most már tök mindegy mi lesz, vagy lesz-e ennek egyáltalán valami következménye, akkor sem fogok leállni. Nem, most már nem. Egész eddig erre ment ki a játék, ha annyira nem akartam volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok, akkor nem hagyom inni. De tudatalatti ide vagy oda, az hogy eddig visszafogtam magam, most már nem fogom tudni sem magam türtőztetni. Igen csak nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy zabolázzam a vágyaimat.
Nem foglalkozok sem azzal, hogy esetleg szilánkba léphetek, csak cselekszem. A magabiztosságom ezen a téren határtalan, és már látom rajta is, hogy nem fog ellent mondani. Nem is teszi, egy pillanatig sem. Ez pedig ösztönöz. Egyik térdem máris az ágyon, ahogy aztán a másik lábbal is feltérdelek. A csókot egy pillanatig sem szakítom meg, sőt most már egyre jobban a nyakára simítom a kezem, gyengéden húzom végig le az ujjam a kulcscsontjáig, miközben egyre jobban az ajkait ízlelem. Egészen áthelyezem a súlypontomat a lábamra, ahogy helyezkedek, így a másik kezem is felszabadul. Megragadom az alkalmat és a csípőjére simítom. Majd onnét fokozatosan felfelé. Szándékomban áll beindítani, teljesen, amennyire csak tudom. Lassan végül a melltartó pereméig is elérek, újabb csók kezdeményezésével pedig tenyerem a mellére simítom.
- Ezt vártad? - kérdezem szinte magam elé sutyorogva, miközben keresni kezdem a szemkontaktust vele. De nem sokáig, mert ahogy tekintetem az ajkára siklik, ismét lecsapok rá.

Azt hiszem megijedek egy picit azon, amilyen hevességgel közeledik felém. Nem, ezt tényleg nem gondoltam végig és nem is konkrétan erre számítottam. Azt hittem megálljt parancsol magának, ahogy azt tette korábban is. Apám miatt. De mégse teszi. Ilyen hatással lettem volna rá? Mindezt én értem volna el? Tudtam, tisztában voltam az adottságaimmal, elvégre nem egy olyan tekintetet kaptam már meg, ami alátámasztja, hogyan is látnak a férfiak. De sose gondoltam bele, hogy azok a gondolatok mögött ez lehet. Ez a hevesség. Amit nem bánok. Talán azért nem, mert ez, így, itt, ismeretlen… de jó érzés. Olyan vágyakat ébreszt fel bennem a mozdulata, a csókja, a tekintete, amilyen eddig bennem nem fordult így meg. Tudja, hogy mit csinál, tudja, hogyan érje el nálam, hogy ne akarjak leállni. Na igen, ez is megijeszt. Hogy tökéletesen helyén van minden mozdulata, még nekem fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Mérhetetlenül kiszolgáltatott helyzetben vagyok itt, jelen állapotomban, azt viszont tudom, hogy bántani nem fog. Ha akart volna, már rég elrángat akár a szórakozóhely mosdójába, vagy meg se ment attól a baromtól. Akarom azt hinni, hogy nem csak apám miatt… leginkább a kiszolgáltatott helyzetem miatt. Bíznom kell abban, aki így közeledik felém ahhoz, hogy ilyet tehessen, tehessünk.
Abba a csókba teljes mértékig belemerülök. Mintha életemben nem csókolt volna még senki így… sőt, nem csak mintha. Én se csókoltam még senkit így, soha. Nem, egy tökéletesen szende szűz nem vagyok, de ebben a csókban több van… Ó, még véletlenül se akarok itt mindenféle érzelmekről, meg szerelemről magyarázni, nem arra gondolok, még véletlenül se.
Nem is figyelem, hogy mit tesz, csak érzem, érzem, ahogy simítására szinte ég ujjai alatt a bőröm. Amíg ajkaim szabadak, a levegőt csak kapkodom, egyre csak feszültebben veszem. Egy egészen picit talán én is feszült vagyok, de azt hiszem ezt a feszültséget könnyen fogja feledtetni velem. Már eszemben sincs leállítani. Képtelen lennék rá… az a vészharang el van dugva mélyen, messze, kilométerekkel onnan, ahol lennie kéne.
Kinyitom szemem, ugyan félve, de megteszem. Félek a pillantásától… hogy esetleg attól is megijednék. Aztán látom, amit mondd. Egészen úgy érzem, mintha pofonvágott volna szavaival. Vagy legalábbis bedugta volna a fejem a hideg víz alá. Hagyom, hogy megcsókoljon, de hamar megszakítom azt. Szemöldököm felkapom és igencsak dühös tekintettel meredek rá.
- Ezt vártam!? Minek nézel te engem? Holmi ribancnak, akinek minden vágya, hogy az ágyadban kössön ki az este végén? Ha ezt akartam volna, akkor már ott, a szórakozóhelyen úgy rád vetem magam, hogy esélyed se legyen visszautasítani. De ha azt gondoltad én csak játszadozok, akkor súlyosan félreérted a helyzetet.– Fakadok ki, közben egy egészen picit feljebb is csúszok az ágyon, hogy feltudjak ülni. Persze akaratlanul a fejembe kúsznak a gondolatok, hogy én mekkora idióta vagyok. Éppen készülök odaadni magam valakinek, akinek feltehetőleg csak egy lennék a sok közül. Egy olcsó kis luvnya, egy éjszakai kaland, akit meghódított, aztán el van felejtve. Tényleg ezt akarom én?
- Komolyan… egy idióta vagyok… lehetek egy újabb strigula a noteszedben a többi között…

Valahogy éreztem, hogy nem fog tetszeni a válasza. De mit is várok tőle? Egész este csak rám indult. És ha viszonzom, lehet eljutottunk volna talán egy egyszerű csókig. Fogalmam sincs. Szerintem még ő maga sem tudja igazán, hogy mit szeretne, csak tesztelt? Nem tudom. Sóhajtok egyet arra, amit visszakérdez, ahogy reagál. Elhúzódik, és ha ezt most hagyom is akkor teljesen kizökken ebből a mámorító állapotból. Csúnya lenne, mert nagyon beindított. És csúnya lenne, mert ő maga akarta, hogy így reagáljak. Vagy nem tudom mit várt már. De nem jó jel az sem, hogy megszakította a csókot, ahogy az sem, hogy ennyire háborog.
- Nem, én ezt egy pillanatig sem gondoltam. De egész este játszottál velem, miután pedig elutasítottam azt a csókot, dacosan megsértődtél. És most ez, hogy így fogadsz... Mit vártál, mit reagálok majd? - kérdezem egy pillanatig kíváncsian tőle. Most komolyan nem értem, hogy akkor mit akart. Ha elutasítottam, az volt a baja, most pedig az, hogy megkérdeztem erre akarta-e a dolgot kivitelezni. Mert tessék, itt vagyok, sikerült beindítania.
- Ha csak azt akartad, hogy lásd, mennyire indítasz be, akkor nagyon nem volt szép tőled. És nem... eddig sem úgy kezeltelek, mint akármelyiket. És most sem. - közelebb mászok hozzá, egészen közel ahhoz, hogy aztán előre dőlve megint adhassak neki egy csókot. Egy próbát megér, egy hülye megjegyzés miatt nem hagyom, hogy dugába dőljön az este. Így már nem.
- Hogy te mit szeretnél, azt neked kell tudnod. De nekem van egy jó ötletem. - csibészes, pimasz mosoly kúszik az arcomra, majd aztán ismét megcsókolom, miközben kezem a combjára simítom.Pofátlan vagyok tudom, de ha egyszer eddig ő így játszott, akkor én is így fogok. Meglátjuk ki lesz végül a hunyó. az egyszer biztos, nem kezeltem eddig sem úgy mint egy lotyót. Különben már ott a parketten hagytam volna, hogy kóstolgasson, aztán szépen eloldalogtunk volna valami nyugis helyre, ahol senki nem zavar minket.

Majdnem elnevetem magam azon, amit mondd. De visszafogom magam. Bárcsak tudtam volna így játszani vele. Bárcsak tényleg csak manipuláltam volna és szórakoztam volna… bárcsak ilyesmire ilyen mértékben képes lettem volna. Vagyis... képes, talán, egy kisfiúval. Aki max korombeli, de nem vele. Előtte nem mertem volna ilyet húzni direkt, hiszen lerí róla, hogy nem éppen kezdő a műfajban.
- Jesszusom, de jó vagyok, ha ez ennek tűnt… - Mondom végül, már nem felháborodva, sőt, el is nevetem magam.
- Figyelj, ezek után, hogy itt vagyunk, azt hiszem lehetek veled őszinte. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, nem, hogy játszadozok… Csak tettem, amit éreztem, hogy tenni akarok. De semmi tudatos nem volt benne. Most… most talán. Igen, látni akartam, hogyan reagálsz, kíváncsi voltam… és baromira hízelgő, hogy ilyen hatással vagyok rád. – Nevetek végül, egészen úgy, mintha zavarban is lennék, amolyan huncut módon, még azt is megkockáztatom, hogy az ártatlanka jelző is illene rá. Olyan kis édesen… azt hiszem. Aztán meglátom azt a mosolyát… és hogy közelít egy újabb csókra. Viszonzom, sőt, kicsit előrébb is hajlok, miközben átkarolom a nyakát. De az a mosoly… egészen máshogy gondolok rá. Ami baromira zavar. Össze is vagyok zavarodva, már most. Ilyet nem tehet egy olyan lánnyal, aki éppen a szüzességét készül feldobni. Félek, hogy többet fogok róla gondolni, vagy iránta érezni, mint ő valaha is. Eddig mindig is uraltam az érzelmeimet és nem történt velem olyan, hogy csak úgy, egy olyasvalakire kezdjek úgy gondolni, aki csak úgy berobbant az életembe. Most mégis. De nem is foglalkozok ezzel. Most már nem, fölösleges lenne, innen már nincs visszaút amúgy se. Ez meg fog történni, legyen akármilyen következménye is. Még a csók közben kicsit lejjebb is csúszok, hogy el tudjak feküdni, persze szorosan magamhoz húzva őt is.

+16

Meglepődök. Igen, sikerül meglepnie, de még mennyire, hogy sikerül. Választ egyáltalán nem ilyet vártam, hisz végig kezdeményező volt. Még ha én szakítottam is meg az első csókot, a másodikat már bizony ő. És itt kezdődött a félreértés. Nehéz azok után pedig abba belegondolni egyáltalán, hogy márpedig ő nem csak hogy nem direkt szórakozott, de cseppet sem volt ura önmagának. És ez a meglepettség ki is ül az arcomra.
Mindazonáltal nem fogom hagyni, hogy bármi is megállítson abban, hogy ennyiben kifulladjon a hangulat. Nem, én már képtelen vagyok leállni. Nyilván megerőszakolni nem fogom, de egy biztos, nehéz lenne itt már megálljt parancsolni magamnak. Szerencsére még mindig partner, a csókban is, és a kezemet sem löki el, ahogy végigsimítok a combján. Látom rajta, hogy mennyire tetszik neki.
- Legyél még rám ilyen hatással... - húzom ismét pimasz mosolyra a szám, miközben egészen fölé támaszkodok, hogy eldől. Na ez már valami, nem csak hogy fölé támaszkodok, de egyik kezemet egészen a válla fölé támasztom ki, hogy ránehezkedjek, vagyis a súlypontomat oda helyezhessem, hogy felszabaduljon a kezem. Nem, nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy miközben egy újabb csókra hajolok oda hozzá, tenyeremet a melltartó alá simítsam. Azt hiszem tisztában vagyok a helyzet fontosságával, már ami őt illeti. Apukából kiindulva, meg talán belőle is kötve hiszem, hogy lenne valami igazán komoly tapasztalata. És ezt a csókokból is levontam. Nem, egyáltalán nem csókol rosszan, csak nem elég gyakorlott. Időnként bizonytalan volt, vagy csak kapkodó. Ezt még talán egy kicsit megtoldja az alkoholhatás is. De így csak még hízelgőbb a dolog, hogy valószínűleg én leszek neki az első.
Némileg módosítok a pozíción, feljebb kúszok fölötte, úgy egészen a csípőjéig, hogy másik kezem is felszabadítsam. Az oldala mentén alá nyúlok, kitapogatva a melltartó kapcsát, ki is oldom gyorsan azt. Utána egyből megszabadítom. Ahogy vetek egy pillantást immár szabad kebleire, pajzán vigyor terül el az arcomon.
- Mmm... formás... - jegyzem meg hízelegve, miközben ismét csak végigsimítok, immár mindkettőn. De nem állok meg itt, kezem egészen a hasáig húzom, miközben persze felegyenesedek. Kicsit szórakozok a a harisnya pereménél, majd azt is kezdem lefelé húzni, miközben hátrálni kezdek térdek csúszva. A ruhadarab aztán repül is valamerre, én pedig nem habozva már a bugyi mentén szórakozok hasonlóképp. Felpillantok a szemeibe. Nem, máskor nem lenne türelmem csak így eljátszadozni, de most kiélvezem minden pillanatát.

- Tényleg ennyire meglepő? – Kérdezem meg nevetve. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam arckifejezésén. Az a kis idegességem már tovaveszett azonnal, azt hiszem. Meg hát… kicsit büszke is vagyok magamra, ha tényleg így jött ez le. Főleg attól, amit utána is mondd. Egy picit talán fel is bátorodok, vagy… a félelmem megy alá. Ami nem is igazából félelem, mintsem az, hogy egy ismeretlen dolog áll előttem. Amitől igazából félni nem félek, mert tudom, hogy rossz biztos nem lehet. Legalábbis, nem akárki kezei között vagyok. Márpedig az évek és a rutin ebben az esetben sokat számít. Szóval, igazából csak az mocorog bennem, ami kicsit feszéjez, hogy nem tudom, hogy mit kell, vagy hogyan, vagy hasonlók. De attól, amit mondd, meg ahogy néz… attól ez alább hagy. Nem is kicsit.
Egészen görcsbe rándul gyomrom, amikor megérzem kezét a melltartó alatt. Legalábbis úgy érzem, de mégis máshogy. Körül se tudom írni igazából, csak azt tudom, hogy jó. Nagyon is jó érzés. Felforrósodok tőle, érzem, hogy arcomba szökik a vér. Nem is igazán figyelek arra, hogy mit csinál. Ha figyelnék, azzal ki is zökkenhetnék könnyen. Az pedig nem lenne jó neki se… akkor elkezdenék stresszelni minden egyes mozdulatomon. Csak ösztönösen emelkedek meg picit, amikor melltartóm kapcsa után nyúl, aztán persze megszakítja a csókot, amire egyből kinyitom a szemem. Hirtelen nem is tudom, hogyan reagáljak megjegyzésére, de egy biztos, hogy zavarba jövök. Sok mindent dicsértek már rajtam, amit már rutinból veszek, de ezt nem igazán. Kezeinek mozgására le is hunyom ismét a szemem és csak és kizárólag az érintések rám gyakorolt hatására hagyatkozok, mintsem arra, hogy figyelem is, amit csinál. Miközben harisnyámat kezdi lehúzni rólam, akkor viszont feltámaszkodok kezemre, se úgy figyelem a szakértő mozdulatokat, utána követve a szemkontaktust. Égető vágyat érzek, hogy felüljek és megcsókoljam. Hogy magamhoz húzzam, ahogy az előbb tettem. De nem teszem. Itt nem én dirigálok most, mert közel se tudnám, hogy mit akarnék dirigálni, szóval, csak hagyom, hogy azt csinálja, amit eddig is… bár félő, hamar áttör majd a türelmetlenségem és letámadom. De kétlem, hogy ne tudna mit kezdeni azzal a helyzettel.

+18

Csintalan mosolyom csak szélesebb lesz, ahogy tekintetében meglátom azt a buja fényt. De nem csak attól olyan roppant vicces a szemeit fürkésznem, hanem mert látok benne mást is. Türelmetlenséget. Éhséget a vágyak után, és ezzel csak még jobban felspanol. Nem fogom ettől függetlenül feldobni a tervem, hogy kicsit elszórakozzak vele, de a végtelenségig sem fogom húzni. Nem nehéz megtalálnom az arany középutat, bőven van tapasztalatom ezen a téren már.
Ahogy a harisnyával, úgy ezzel sem habozok. A bugyi is úgy kerül le róla, mint ha csak valami olyanról libbenteném le a fátylat, amiről tudom, hogy micsoda az. Nem figyelek arra, hogy merre dobom a szobában, hisz teljesen lényegtelen. A lényeg előttem feszít, immár anyaszült meztelenül, fedetlenül, arra várva, hogy csodát műveljek.
Ismét csak megeresztek egy elégedett, sokat sejtetős mosolyt, miközben négykézlábra helyezkedek és ismét fölé mászok. Látom a tekintetében, hogy egyre türelmetlenebb. Mohón kapok az ajkai után, miközben ismét végigsimítok a felsőtestén, különösen elidőzve a melleinél. De megint csak nem állok meg itt, most is végigsimítok a hasán, de nem áll meg a kezem ott, ahol az előbb, hisz már nincs ruhadarab sem, ami megállítson. Nem, egészen lesimítok a combjáig, majd a combja belső felére simítom a tenyerem pár pillanatig. Picit arrébb is húzom, ösztönözve, hogy jobban széthúzza a lábát, majd egészen visszasimítok az ágyékáig, annak is a legérzékenyebb pontjáig. Kis ideig elszórakozok anélkül, hogy végig bármikor is megszakítanám a csókot. Bár azt érzem, hogy nem kell nagyon beindítanom, megy az magától is. Lassan aztán rátérek a nyakára a csókkal, végül egy pillanat alatt szakítok meg mindent. Rájövök, hogy ez a helyzet még mindig nem az igazi. Túlságosan felül vagyok öltözve. Ismét egészen fölé térdelek, hogy mindkét kezem szabaddá váljon. Megfogom a kezét és az ingemhez húzom. Azt hiszem már mondanom sem kell, mit szeretnék. És ha kellőképp beindítottam az imént, ennyinél nem áll meg.

+18

Most, hogy a bugyim is lekerült, kicsit azért már felfogom, hogy mi is történik. Jobban, mint eddig. Az eddigi zavarom azért megnő, mert hát, még sose voltam meztelen hímnemű egyed előtt. Pláne nem egy férfi előtt. Azért eléggé szemérmes vagyok így. De nem is hagyja sokáig,hogy ezzel törődjek. Kezeivel megint csak kalandozni kezd testemen, én pedig, ahogy az előbb is, ösztönösen emelem kicsit meg magam, hogy szinte ennél is jobban idomuljak kezének útjához. Felsóhajtani, csak azért nem sóhajtok fel, mert ajkai éppen mohón enyéimre tapadnak, viszont a levegővételem ezért egyre szaporább is lesz. Sőt, már mondhatni kapkodom azt. Kezem egy pillanatra ökölbe szorul, ahogy megérzem kezét, amint combomra simítja. Persze az automatikus mozdulatom itt is megvan, szinte egy apró érintésre húzom fel lábaimat és adok utat neki.
Azt viszont már csókja se tudja megakadályozni, hogy ne nyögjek fel, amikor keze azt a bizonyos pontot érinti. Egész testemen végigfut az érintésének hatása, egy pillanatra, de csak egy egészen apró pillanatra meg is feszül, ahogy megállok a csókban is, de aztán, csak mintha valami energialöketet kaptam volna, úgy merülök bele ismét abba a csókba, amíg el nem kezdi nyakamat csókolni. Államat felemelem, hogy jobban hozzáférhessen, közben azok a szapora lélegzetvételek egyre mélyebbek is lesznek.
Egészen hirtelen vet véget ennek az egésznek, szemeim kipattannak és kérdőn nézek fel rá. Nem igazán értem, hogy miért csinálja. Sőt, egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy azért csinálja, hogy bosszút álljon. De nem… látom a szemében, hogy erre nem lenne képes.
Aztán egész gyorsan megértem. Sőt, el is mosolyodok, miközben elkezdem lehúzni ingét, hozzá hasonlóan csak valahova eldobva azt. Egy pillanatra én is legeltetem a szemem a látványban, kezemet végigsimítva eléggé kidolgozott felsőtestén, végig a nyakáig, hogy aztán odahúzhassam magamhoz. Na igen, ez az a pillanat, amikor már úgy vagyok vele, hogy nem bírok magammal és igencsak mohón, talán kicsit kapkodva is kezdem el csókolni. Közben kezeimmel a nadrágja felé nyúlva, amit ki is gombolok és hezitálás nélkül kezdem húzni lefelé, ameddig tudom. Azonban miután az lekerül, kezem csak alsójának pereméig csúszik, ott meg is áll. Ennél a pontnál egy egészen picit elbizonytalanodok, amit csak kezem mozdulatában lehet észrevenni. Legalábbis ő biztos észre fogja.

++++18


Nem hagyom, hogy csak úgy feküdjön, és kiélvezze a helyzetet. Persze roppant előnyös és kényelmetlen is, de az sokkal jobban felkelti azt a vágyat, ha hagyom, hogy ő is érvényesüljön. Hogy tényleg egyenrangú félként érezhesse magát a helyzetben. Tudom, ilyenkor elbizonytalanodni a legkönnyebb. Ahogy azt látom is rajta, mikor mindennel felhagyok. Nem csak a meglepettséget látom a szemeiben, de a bizonytalanság halványan pislákoló szikráját is. Mielőtt azonban arra gondolna, hogy én itt befejeztem, megteszem az ösztönző lépést. Tudom, akár ettől is elbizonytalanodhat, mint számtalan megannyi tényezőtől. De ha csak azt veszem figyelembe, hogy bármitől beparázhat, akkor az egész fölösleges. Nem, én akarom, hogy belemelegedjen. És nem is kell szerencsére nagyon ösztönözni. Megy az magától.
Végig hol a tekintetét, hol a ajkait fürkészem, miközben az inget veszi le rólam. Magabiztos, elégedett mosoly ül ki a számra nem csak attól, hogy tudom most épp alaposabban szemügyre veszi az izmaimat, hanem attól is, hogy felbátorodik. Teljesen partnerré válik, sőt kezdeményez. Ez az amit fontosnak találok, kihozni a másikból ezt. Utána már minden sínen van. Ugyanolyan mohón viszonzom a csókokat, mint ahogy tőle is kapom, miközben a hajába túrok. Hagyom, hogy tovább érvényesüljön, érzem hogy most a nadrágot célozza meg. Azonban a kezdeti magabiztosság, amivel a nadrágot is elkezdi letolni, megtörik, amint az alsómhoz ér. Mint ha hezitálna. Ideje ismét kezembe venni az irányítást, azzal hogy lerugdalom magamról a már lazává vált nadrágot, aztán mindkét kezét a fenekemre húzom, miközben a csókot egy pillanatra sem szakítom meg. Nem fogom kizökkenteni. De ha máshogy nem is, így talán még az alsótól is egyszerűbb lesz megszabadulni, a végén úgyis csak hasonlóképpen szabadulok meg attól is, mint a nadrágtól. Most már sikerült is kompenzálnom a ruhatöbbletemet.
Azonnal azonban még nem cselekszem, inkább csak jobban beindítom. Tudom, valósággal forrong, ahogy a csókjából érzem, vagy a szapora levegővételét hallom. De kellőképp el is szeretném mindenhogy lazítani, így ismét tevékeny ujjaimmal veszem kezelésbe. Egészen addig, amíg aztán nem érzem úgy, hogy kellőképp felkészült. Na nem lelkileg, hanem testileg. Egy pillanatra meg is szakítom a csókot, a szemeibe nézek, és haloványan elmosolyodok. A nyakát kezdem aztán csókolgatni, miközben ágyékomat egészen az övéhez dörgölöm. Ilyenkor nem jó elkapkodni, utólag sokat veszít az élményéből. Csak fokozatosan. Aztán ahogy végül felmondja a türelmem a szolgálatot, ismét ajkaira csapok le és most már nem hezitálok, ha nem is mohón és követelőzőn, de lassan behatolok. Először csak apránként, aztán ahogy érzem, hogy nem feszült, teljesen. És egy pillanatra le is állok. Csak kis idő múlva kezdek el lassan mozogni.

+18

Ahogy hajamba túr, finom bizsergés fut végig rajtam, ami ugyan eddig is ott volt, de most kap egy lapáttal rá. Szokták mondani, hogy mindenkinek más a gyenge pontja, azt hiszem rátalált az én egyik gyenge pontomra. Kezem az alsójának pereménél megáll, mondhatni a már taglalt ismeretlentől való hezitálásom miatt. Amikor kezemet feljebb húzza, akaratlanul is elmosolyodok a csók közben, de ezzel a hezitálásomnak is annyi. Egyből megragadom az anyagot és elkezdem lefelé húzni, majd kezem felfelé siklik, immáron meztelen hátára. Olyan tökéletesen eltereli a figyelmemet arról, hogy éppen stresszelni kezdjek, hogy most mi fog történni, vagy az milyen érzés lesz. Hogy fájni fog e vagy sem. Hiába lehetne azt mondani, hogy nem éppen ideális az elsőt így, egy részeg estén… nyilván nagy szerelemnek kéne lennie, nem is az első este, hanem sok-sok várakozási idő, romantikus gyertyák, miegymás. Azt hiszem, ezt kicsit túllihegik. Mindenhol… Nem a körítés a fontos. Lehet akármilyen, rózsaszínnel, gyertyákkal, meg romantikával fejbevágott a dolog, ha a partnered balfék, vagy éppen nem a legideálisabb, akkor cseszheted az élményt. Nos, itt semmi romantika, még csak érzelmek sincsenek, csak vonzódás, ami lehet akár csak testi szintű, de hát nem is az érzelmek és a lelkek vannak éppen a sűrűjében a dolgoknak, ugyebár. Na meg egy partner, aki tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Aki tudja, hogy milyen mozzanatokra figyeljen. Szóval visszavonom az előbbit. Igenis ideális a dolog, tökéletesen. A testiség a fontos, az, hogy utána mi lesz, azzal nem most kell törődnöm.
Még nyakamat csókolja, ajkamba harapok, ismét csak automatikusan emelve állam, hogy szabadabb utat hagyhassak neki a tevékenységéhez. Furcsa, hogy ahhoz képest, hogy nem tudom, mit is csinálok, testem automatikusan reagál arra, amit csinál, szinte ösztönösen. Nem figyelek arra, hogy pontosan milyen mozdulatokkal él, csak a hatására, ami igencsak jó. Olyan érzések futnak végig időről időre a testemen, amit eddig soha nem éreztem. Nem, magát a dolgot kifejezetten nem értékelik túl…
Ismét mohón kapok ajkai után, azonban, mikor megérzem, hogy behatol, egy röpke pillanatra egész testem megfeszül, ujjaim begörbülnek, úgy markolok hátába, s a csókot is megszakítom. Aztán az pillanat elszáll, ugyan ujjaim továbbra is szinte markolnak hátába, de a csókot is folytatom, s testem is ellazul ismét. Érzem az óvatosságát és kifejezetten hálás vagyok érte. Ajkai nem tudják elnyomni a belőlem felszakadó nyögést se, ami már egy ideje kikívánkozott, először szinte mozdulatlanul fekszek, mondhatni ismerkedve a helyzettel, időről időre egy kicsit azért még megfeszülve, majd szépen-lassan én is mozgatni kezdem csípőmet, remélhetőleg az ő ritmusát felvéve. Végül is, ez a táncparketten is ment, még a zene részleges hallására, szóval, ezt se olyan nehéz felvenni. Egy idő után hátának szorításával is alábbhagyok, egyik kezemet először arcára simítom, majd egészen hátra tarkójára, ahol ujjaimat finoman hajába túrom.

+18


Számtalan tapasztalat alatt egyet tanultam meg, egyik nő sem úgy reagál, ahogy megszokott. Mindenki másképp és ez főleg az első alkalmakkor mutatkozik meg igazán. Ennek fényében tehát csak annyit tehetek, hogy óvatos vagyok. De nem nehéz ráéreznem, tudom mit csinálok és tudom, hogyan lenne neki jó.
Igen, picit tényleg direkt hezitálok lassan, főleg ahogy érzem a reakcióját. Érzem, ahogy egy pillanat alatt megfeszül a teste és a hátamba is úgy kapaszkodik, mint ha azon az élete múlna. Egy picit felszisszenek azért, ahogy körmei ha nem is durván, de karistolják a bőröm, amint befeszíti az ujjait. Sajnos annyira csodatévő nem vagyok, hogy egy picit se fájjon. Ez ilyen. De még mindig fényévekre lesz egy olyan élménytől, amit egy igazi kezdő nyújthat. Mert az rossz, ha csak jobban rágörcsöl, mert a másik szerencsétlenkedik. És az is lazán kétségbe ejti a lányt, hogy nem tudja mi fog konkrétan történni, mert szerencsétlen fickónak nincs fantáziája.
Érzem, hogy idővel enged a merevségből, és teljesen ellazul, mint akár egy perccel ezelőtt. Nem is tékozlom el a lehetőséget, hanem cselekszek. Lassan kezdek el mozogni, majd egyre határozottabban. Érzem, hogy mohón viszonozza a csókot, és egészen partner is lesz, már ami a tevékenységet illeti. Tetszik, hogy mindjárt rájön,. mi a jó neki, vagy próbálgatja, hogyan is kellene. Ez a csípőtekerés jó ötlet. És az is, hogy hozzám igazodik. Aztán leesik, hogy valami nem okés. Nem baj, a nehezén már túl vagyunk. a csókot kénytelen kelletlen vagyok megszakítani, ahogy nem csak a csókot szakítom meg. A fiókom felé nyúlok, kihúzom azt és kiveszek belőle egy bontatlan gumit. Még idejében vagyunk úgyis. Nem pepecselek ezzel hosszan, csak a megszokott rutinmozdulatokkal felhelyezem. Aztán egészen ugyanabba a pozícióba visszahelyezkedek és ismét újabb csókot kezdeményezek. Egyik kezemet szabaddá téve aztán a combjára simítom a kezem és felhúzom azt, hogy könnyebben hozzáférjek. Ismételten habozás nélkül hatolok be és most már valamivel ütemesebb mozdulatokat kezdek diktálni.

Már egészen belemelegedek a dologba, szinte el is felejtem, hogy az elején kellemetlen volt éppen, vagy váratlan, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, amikor megáll. Kérdőn nézek rá, nem is igazán értem, hogy mi történik. Valamit rosszul csináltam? Nem, akkor csak… szólna, vagy valami, nem hagyna csak így itt a közepén. Aztán elnyúl a fiókjáig, amit végképp nem értek, egészen addig, amíg ki nem húz belőle valamit. Basszus! Erre nem is gondoltam. Látszik, hogy kezdő vagyok a téren. Ha most ő nem gondolkodik a dolog hevében, lazán rosszul járnék a végén. Nem akarok a tinédzser klisé lenni, ami mostanában már kb. megszokott dolog lett. Meg hát, a habitusából kiindulva, szerintem lazán kapna egy szívrohamot, ha bejelentem, hogy bocsika, de ez történt. Végül is, a te hibád volt, nem haragudhatsz a kezdőre az ilyen bakiért. De hát ilyen nem fog történni most már. Basszus és apám mit szólna… vagy anyám. Nem, nem gondolkodok ezen. Figyelem, amit csinál, mintha csak a nadrágját húzná fel, vagy bármi más olyan rutinmozdulatot végezne, ami az embernek alapvető a mindennapokban. Ahogy visszahelyezkedik felpillantok rá, egyenesen a szemeibe nézve, egészen addig, amíg ismét meg nem csókol. Kezeim szinte rögtön vándorolnak vissza eredeti pozíciójukba, egyiket hátára simítva, másikkal pedig hajába túrva, ahogy abba a csókba belemerülök, intenzíven, nem is gondolva, vagy figyelve másra. Egy kicsit azért erősebben markolom meg hátát, ahogy ismét behatol. Valahogy furcsább érzés így. Nem mondom, hogy rossz, de tény és való, hogy az előbbi helyzet jobban tetszett, de hát, valamit valamiért, mondjuk úgy. Nem is gondolkodok ezen, másra koncentrálok, mondjuk arra, hogy felvehessem vele a ritmust, miközben egyszer-egyszer kénytelen vagyok megszakítani azt a csókot, ahogy feltör belőlem a kikívánkozó hang.

Nem figyelem, miképp reagál arra, amikor meglátja az óvszert. A lényeg különben is az, hogy nem történik, eddig sem történt, de nem is fog semmi rossz. Már csak igazán az hiányozna. Kissé felrúgná a terveimet, olyan mértékben, hogy gyanítom aztán közölném is a véleményemet. Nem hiszem, hogy annak bárki is örülne.
Egy biztos, most már jobban meg kell dolgozzak a jussomért. Így, hogy annyira nem érzem közel magamhoz, persze csak egy árnyalatnyit lett másabb a helyzet, valamivel elhúzódik ez a kis légyott. De az élvezetért mindent. Mohón kezdem csókolgatni, ahogy jobban belelendülök a tempóba. Ahányszor ajkaink elszakadnak egymástól, vetek rá egy pillantást. Annál jobban talán semmi nem is indít be jobban, mint hogy látom, a partnerem mennyire élvezi. És ő igen, most már igen csak élvezi. Ahogy a rendszertelen nyögések felszaporodnak, ajkairól áttérek a nyakára. Azt kezdem el mohón csókolgatni, miközben érzem, hogy enyhe bizsergések futnak végig egész testemen. Főleg a hátamon, az érintése mentén. Mint ha a tapintásra most különösen ki lennék éleződve. Kicsit változtatok a pozíción, egészen hozzá simulok, miközben mindkét lábát olyannyira felhúzom, hogy ösztönözzem, átkulcsolja a csípőm. Majd az alkaromra támaszkodok, és míg a nyaka csókolgatásával nem állok le, most már a hajába is egyre gyakrabban túrok. Szaporán veszem a levegőt, időnként egy-egy hangosabb nyögés is elhagyja a szám. Kellett ez nekem ma? A következménytől, ha esetleg kiderül picit tartanom kellene. De nem érdekel. Most még jól érzem magam és ennyi bőven elég. Nem sejtettem, hogy aztán ez lesz az este vége.

Kifejezetten tetszik, hogy látom rajta, ő is ugyanannyira mohó, mint én. Ugyanannyira értem, hogy türelmetlen… annak ellenére is, hogy az inkább én vagyok, azt hiszem. Én vagyok ugyebár az, aki nem tudja, hogy mi vár rá. Vagyis, azt tudom, hogy mi vár rám, vagyis, azt tudom, csak azt nem, hogy milyen lesz. De pont ezért érezhetem ezt rajta is, mert ő meg pontosan tudja, hogy milyen lesz.
Nem igazán tudom megfejteni pillantását, a csókok között, de egészen más lesz így az egész. Nem tudom, hogy mindenkit így figyel e közben, de azt tudom, hogy bennem erősíti azt az érzést, hogy figyel Rám… hogy tekintettel van rám, és az állapotomra. Ebben az esetben duplán értve. Persze, ehhez nem szükséges, hogy halljak, nem szükséges, hogy bármit is beszéljünk, csak érezni kell. Azzal a részével pedig nincs gond egyáltalán.
Ahogy ajkaim felszabadulnak, egyre inkább ritmusosabbak lesznek a nyögések, a levegővétel is szaporodik, sőt, kicsit feljebb is emelem mellkasom, jobban hozzásimulva. Ki se zökkent ebből a pozíció változása, lábammal átkulcsolom csípőjét, először talán picit szorosabban is, mint kellene, de hamar lazítok is lábamon, ahogy a mozdulat heve lecsillapodik, szememet ki is nyitom és feltekintek Cameronra, bár kicsit félve. Na jó, azért annyira biztos nem rontottam el a dolgot.
Amikor hajamba túr, minden alkalommal bizsergés fut végig gerincem mentén. Persze ehhez csak társul az a különös érzés, ami áthatja testemet, szinte minden egyes mozdulatát követően. Érzem, hogy bőröm forró és egyre erősödik azérzés bennem, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Még életemben nem voltam soha ilyen állapotban, nem is éreztem ilyen intenzíven semmi hasonlót. Furcsa módon félek is tőle, meg akarom is. De még mennyire, hogy akarom. Ujjaimat begörbítem, próbálva persze nem a hátába vésni körmeimet, de úgy kapaszkodok mégis belé, mint el se engedhetném, mert félek, hogy akkor darabokra hullok. Az intenzvebb mozgásra nyögéseim is felveszik a tempót, talán hangosodnak is, bár ezt ő nyilván jobban érzékeli, én erre most közel se figyelek, nem is nagyon érdekel. Miközben nyakamat csókolja, szemeimet kinyitom és azt hiszem így, hogy közeledek a vége felé, bátrabban nézek a szemébe, sőt, keresem a tekintetét.
Amint elérem azt a bizonyos pontot, azt hiszem, majdhogynem felsikítok. Ismét érzem magamban, hogy kicsit megijedtem ettől az érzéstől, de kifejezetten tetszik is. Mondjuk… hogy ne tetszene…
Lassan eresztem el kezeimmel is és lábaimmal is és úgy dőlök el az ágyon, mintha legalább kilométereket futottam volna, sőt a levegőt is úgy kapkodom, mintha eddig elzárták volna azt előlem.
Egy ideig fekszek, aztán lassan eljut a tudatomig, hogy mi is történt. Felpillantok rá, majd hirtelen tör elő belőlem a nevetés. Kezemet szám elé emelem, hogy némiképp visszafogjam magam, de nem igazán sikerül. Veszek egy nagy levegőt és kinyitom a szememet, kicsit mr lenyugodva. El tudom képzelni, hogy mennyire nézhet most rám furán, legalábbis kérdőn biztosan. Mondjuk úgy, hogy a nem túl csekély mennyiségű alkohol játszik bennem, az késztette ki belőlem a nevetést.
- Sajnálom… - Nyögöm ki végül és először csak felülök az ágyban, majd kimászok alóla és felállok. Felkapom a földről az ingét, magamra kapom gyors, a magasság különbségeknek hála tökéletesen takar, na nem, mintha ezek után lenne mit takargatnom előtte, de hát szemérmesnek még kicsit szemérmes vagyok most is. Legalábbis ilyen téren. Szerencsére nem túl nagy a lakás, ezért hamar megtalálom a fürdőszobát, ahova be is megyek, az ajtót persze nyitva hagyom, és a mosdóhoz lépek, hogy megmossam arcom. Aztán felnézek a tükörbe. Egy aprócska nevetés most is elhagyja számat, ahogy meglátom csapzott ábrázatomat, egy picit talán igazgatok is rajta, bár teljesen feleslegesnek érzem ezt. Még egyszer megmosom az arcom, kicsit letörölve a most már elkenődött sminket is magamról törölközőjében, aminek biztosan örülni fog, de hát így járt.

Amennyire lassan és óvatosan bántam vele az elején, annyira hamar hagytam is fel a lassúsággal idővel. Azt nem mondanám, hogy bedurvultam volna, de mindenképp motiválóként lépett fel a tény, hogy láttam rajta, ő is teljesen feloldódik. Mint ha nem is ez lenne az első, hisz van aki a legelsőnél abszolút nem tud a másikra hangolódni, a mi esetünkben ilyen egy percig sem fordult elő.
Úgy simul hozzám, mint ha attól tartana, hogy valami akkor megváltozik, ha nem így tesz. De nekem csak jó, mert megszűnnek a tényleges fizikális akadályok, vagy ha esetleg valamelyikünk nem úgy mozdulna, hogy az mindkettőnknek élvezetes legyen. Teljesen ráhangolódok most már, tettvágytól égek és nem is fogom vissza magam. Az idő előrehaladtával egyre jobban felszaporodnak az én nyögéseim is, a lélegzetvételem pedig több mint duplájára nőtt a normálisnak. De attól nem félek, hogy a szomszédok hallanak-e valamit, igazából ezen a téren elég felkészült vagyok a bűbájokat illetően.
Érzem, hogy egyre jobban erősödik az a feszítő érzés, mint ha csak fel akarnék robbanni. Aztán ahogy elmegyek, megkönnyebbült érzés veszi mindennek át a helyét. Ez a kettő az, ami helyettesíthetetlen érzést nyújt. Amit igazából igen csak nehéz szavakkal elmondani, mert ezt csak átérezni lehet. Zihálva nyomom fel magam tenyérből, ahogy Ana is kifullad alattam. Én már edzettebb vagyok ezen a téren, rajta látom, hogy fáradtabb. Jóval fáradtabb. Mégis az arcát fürkészve pár másodperc után mint ha felfrissülne. Majd nevetni kezd. Meglepetten pillantok rá, valahogy nem számítottam ilyen reakcióra. De a jókedv ragadós. Noha még a levegőt azt kapkodom, már mosolygok. Adok még egy csókot a nyakára, majd megcsóválom a fejem még mindig mosolyogva.
- Elképesztő vagy... - mondom ezt már akkor, amikor kinyitja a szemeit, de már én is halkan kuncogok egy rövid ideig. Hagyom, hogy kibújhasson alólam, én közben a hátamra dőlök. Tekintetemmel követem, hogy hova megy, egészen az ajtóig. Szusszanok pár percet, végül a kíváncsiság győz. Felülök az ágyon, majd le is mászok róla, úgy sétálok utána, megnézni hova ment. Persze még a szobában óvatosan kikerülöm azt a helyet, ahol a szilánkok hevernek és úgy sétálok utána. A fürdő ajtóban végül megtorpanok, neki döntöm a vállam az ajtófélfának, miközben magam előtt összefonom a karjaimat. Úgy döntöm a fejem is neki a fa anyagnak. A kerethez közelebb lévő lábam pedig keresztbe vetem a másik előtt.
- Máskor is találhatunk ki ilyen esti programot, ha ilyen hatással van rád. - jegyzem meg pimasz mosollyal.

- Tudom. – Vágom rá, még mielőtt kimásznék alóla. Útközben lepillantok az ajtó előtt heverő szilánkokra, ezt igazából el is felejtettem. De biztos van házimanója, aki majd feltakarítja. Eléggé olyan embernek tűnik, aki nem éppen az a házias fajta olyan téren, hogy magára takarítson… Mondhatni tipikus agglegény.
Felpillantok, ahogy szemem sarkából meglátom, hogy követett, aztán figyelem, mit mondd. Egy pillanatra talán megakadok, sőt, egy picit is rossz hangulatomban mondta volna ezt, lehet ki is akadok és hisztit csapok neki. De most valahogy nem vagyok olyan állapotban, hogy ez így tudjon érdekelni és akár azt nézzem ki ebből, hogy alkalmi partnert keres magának, akinek csak úgy füttyent és akkor máris ágyba ugrik vele.
Közelebb sétálok hozzá, egészen közel, közben szemeibe nézve.
- Azt majd én eldöntöm, hogy mikor találok ki ilyen esti programot drága. – Pimaszkodok neki egyből, mintha az, amit eleinte gondolt, a játszadozásom, az tényleg valós lett volna és a maszkként magamra erőltetett magabiztosságom szinte azonnal vissza is pattant. El is sétálok mellette, hogy felfedezzem a lakás további részét. Igen, pofátlan módon járkálok, nem érdekel, hogy zavarja e esetleg, vagy sem.
- Van valami alkoholod? – Kérdezem, miközben a nappaliban kezdek el nézelődni a szekrényein. Eddig nem igazán érdekelt azon kívül, hogy megcsinálta, amire kértem, de most már egyre inkább furdal a kíváncsiság, hogy milyen, ha nem olyan, amilyennek én elgondoltam. Mert az már biztosan kiderült, hogy csak részben igaz a róla alkotott képem. Ezért is kezdem vizsgálgatni a dolgait, csak egy idő után fordulok felé, hogy a válaszát is láthassam, hacsak időközben nem változtatott pozíciót.
Utamat továbbfolytatom, meg is találom a konyháját. Ahogy belépek eszembe jut, hogy én igencsak éhes voltam… és a szobában várna is valami szendvics, de az izgalmasabbnak tűnik, hogy a hűtőjében kotorásszak én magam.
- Neked aztán szegényes a hűtőd… - Jegyzem meg, még mindig kutakodva, aztán végül be is csukom, anélkül, hogy bármit kiszednék. – Valami nasid van esetleg? Azt hiszem egyszerűbb megkérdeznem, mint felforgatnom az egész konyhádat.

Bennem áll a szándék, hogy leteszteljem picit. Épp ezért is olyan pimasz a vigyorom. Inkább csak heccelem, mint egy komplett felhívás lenne további körökre. Nem, tisztában vagyok vele, vagy legalábbis gyanítom, hogy ez most és itt egyszeri alkalom volt. És nem hiszem, hogy ő, pont ő belemenne. Áh, az ő büszkesége máshol kezdődik mint sok más nőnek. Igaz, ez a tulajdonság tetszik benne. Nem hiába a mondás sokszor, hogy amiért meg kell küzdeni, azt jobban akarjuk, mint azt, amiért nem. Szórakozottan figyelem, ahogy közelebb sétál, minden egyes mozdulatát követve.
Tetszik, amit csinál. Hogy most tényleg játszadozik kicsit. De ezt is kell csinálni, kár hogy csak azzal értem el, hogy feloldottam a gátlásait. Úgy viselkedik, mint egy igazi csiszolatlan gyémánt. Még kicsit nyers, még kicsit formálni kell, de csillog.
- Ó szóval úgy érezed, máris tudod mi és mennyire jó neked. - nem, még mindig nem veszek vissza a pimaszkodásból. A mosolyom cseppet sem csappan meg, hagyom csak hogy elsétáljon mellettem.
Én magam is megfordulok, hogy elinduljak utána. A kezeimet le nem eresztve, de sétálok, ahogy ő is nézelődni kezd. Kíváncsi vagyok, hogy mi kezdte ennyire érdekelni nálam. Vagy ez is csupán egy női praktika? Kirándulni a lakásban?
- Éppenséggel van. Szeretnéd megint kihozni magadból a vadmacskát? - úgy állok közben, hogy lássam is mit nézeget annyira, meg persze hogy lássa mit mondok. Bár nem is igazán azt nézem sokszor, hogy ő mit csinál éppen, hanem őt stírölöm. Pontosabban a combjait, vagy épp amennyit az ing enged.
Követem a konyhába is, ahol egyből a hűtőt kezdi átnézni. Na nem mint ha eddig nem csináltam volna neki vacsit. Csak az momentán a szobában van. Mire azonban megkérdezném, hogy kihozzam-e esetleg azt, már a nasiról érdeklődik.
- Először is... a hűtő... nos nem vagyok annyit itthon, hogy fölöslegesen dugig legyen. És igen, van nasi. Mit szeretnél, édeset, sósat, vagy esetleg engem?

Szóval nem kommentálom a válaszát, de tekintetem kicsit megvillan. Persze a magabiztos mosoly ott ül az arcomon, továbbra is, szinte levakarhatatlanul. Rögtön visszavágnám, hogy eddig is tudtam… bár akkor rákontrázhatná, hogy nem is olyan rég nem annak tűnt. Az a helyzet, hogy a pimaszkodós, egymást kóstolgatós részét már ismerem a dolognak. Eddig is így viselkedtünk egymással, amikor éppen találkoztam vele.
Ahogy elindulok nézelődni, egy-egy szekrényajtón keresztül elkapom tekintetét, amint nem is konkrétan cselekedeteimet figyelni, ha nem engem, amire az eddigi mosolyom igencsak kiszélesedik. De nem, megállom, hogy ne szóljak be neki, csak egyszerűen magamban nyugtázom, hogy még mindig kifejezetten tetszik neki az, amit láthat. Bár, most már nem is vagyok annyira tiltott gyümölcs? Még magam se tudom igazán, hogy hogyan is állok a dologhoz. Hogyan is fogom ezt később gondolni. Most egyelőre jól érzem magam a bőrömben és ez a fontos.
A válaszára elnevetem magam, de figyelek, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak zavaromat próbálom ezzel leplezni, mert éppenséggel, ebben az esetben nem így van.
- Megint? Ki mondta, hogy elbújt? – Vonom fel a szemöldököm, s ahogy megfordulok a konyha felé, egészen hozzá is simulok, megsimítva arcát. De csak egy pillanatra incselkedek. Igazából, belegondolok, hogy miket csináltam a klubban, már amennyire vissza tudok emlékezni. Akkor tényleg nem tudtam, hogy mit teszek, de most azt felhasználva, mondhatni tanulva az esetből sokkal könnyebben csinálom azt, amit éppen csinálok. Nem hiszem, hogy kinevetne éppen, hiszen könnyedén rájön, hogy csak húzom azt a mézes madzagot ismét. De belemegy a játékba, ahogy látom rajta.
Miután becsukom a hűtőajtóját, nekidőlök a konyhapultnak, úgy pillantok rá.
- Az rendben van… de hogy tudsz így főzni bármit is? – Kérdem értetlenül, közbevágva annak, amit mondd. Nekem tök evidens, hogy a hűtőben legalább annyi dolog legyen, hogy valami egyszerű dolgot össze lehessen dobni. De hát, ebből is látszik az agglegény élet, ugyebár. A csapongó agglegény élet, pontosabban. Igazán ráférne valaki házias ember… bár kétlem, hogy az a megállapodós fajta lenne.
Egy pillanatra megakadok azon, amit kérdez, a nasival kapcsolatban. Na most leplezem elég rendesen azt az aprócska zavart, amit előhívott belőlem. Tesztel, ez tök egyértelmű, ahogy én is szórakozok, úgy ő is. Főleg az a pimasz vigyor… az mindent elárul. Felhuppanok a konyhapultra, keresztbefonva lábamat, majd megtámasztom kezem a combom mellett.
- Hmm, sós is jöhet, édes is, te már megvoltál… esetleg később még megfontolhatom a dolgot…

Tetszik ez a hozzáállás, határozottan tetszik. Nem is kimondva, de egyértelműen incselkedünk egymással. És most már az a helyzet, hogy nem annyira burkoltan, mint eddig is tettük. Teljesen nyíltan játszunk egymással, hisz ez az a hely, ahol jelenleg valóban nincs már mit titkolni. Azt majd odakint kell, ha innét kilépünk. Két okból sem lenne jó ötlet, ha kiderülne mindez. Hisz engem elevenen nyúznának meg, Ana pedig... nos az apja elég hagyományszerető az ilyen dolgokban. Nem véletlen,. hogy valakihez majd hozzá akarja adni a lányát úgy, hogy azt ő dönti el kihez és mikor. Azért picit irigylem szerencsétlen flótást, mert unatkozni nem fog mellette és még jól is néz ki. Szemre való leányzó na.
- Szóval elég csak elérni, hogy doromboljon és onnéttól kapható bármire. - ha már a cicáknál járunk, egy kiadós dögönyözés után a legtöbbjüket simán kenyérre lehet kenni. A mosolyom széles vigyorrá vált át, ahogy elhúzogatja előttem a mézesmadzagot, miközben hozzám simul és megsimítja az arcom. Igen, azért most sóváran nézek is utána, ahogy elindul. Alsó ajkamba harapva megyek én is. Engem momentán cseppet sem zavar, hogy csak így egy szál semmiben tettem azt meg, hisz itthon vagyok. Megnézném, hogy az ing nélkül mit lépne ő.
- Azt bízd csak rám, hogy mit tudok ezekből kreálni. Vagy szeretnél valamit főzőcskézni? - azt azért annyira nem szeretem, ha firtatják, hogy mit teszek, vagy hogyan teszem. Nem láttam eddig igazán szükségességét annak, hogy kelljen több étel.
Egy a biztos, hogy nagyon kinyílt most a szája, de ez nem csask hogy nem bosszant, még kifejezetten élvezem is. Jót tudok szórakozni. Figyelem, ahogy a pultra felül, megállok vele szemben és végigsimítok a combjain, ha mát ilyen diszkréten felpakolta elém.
- Mit szólnál egy éjszakai sütögetéshez? Mondjuk palacsinta... Kicsit édes, kicsit sós... Utána garantáltan ki leszel éhezve rám is. - ahogy egészen besimítok a combján, elemelem róla a kezem és a gombot kezdem lassacskán kioldani.

- Azért bármire nem… - Teszem még hozzá. Persze, sok mindenre lehet, talán… ameddig én akarom, hogy kapható legyek, nyilván. Nem vagyok olyan kenyérre kenhető így se azért, csak kicsit jobban lehet rám hatással az ember. Már akinek akarom, hogy hatással lehessen rám ilyen értelemben.
- Én nem mondtam, hogy bele akarok szólni. Egyszerű megjegyzés volt, kérlek szépen. – Angyali vigyorral arcomon mondom mindezt. Igazából lazán beszóltam neki ezzel, de hát mindegy, utólag had szépítsem már a dolgokat kicsit. A kérdésére csak megvonom a vállam. Nekem igazából tökmindegy. Főzhetünk is, abban legalább biztosan jobb vagyok, mint ő. Ezt a konyhájából már meg tudom mondani.
Furcsa módon annyira nem frusztrál az, hogy meztelenül áll előttem, mint kéne, hogy frusztráljon. Az már jobban zavarna, ha én is úgy táncikálnék itt. Persze, látott már, azt hiszem bőven alaposan végigmért, de az nekem más. Neki úgy látom nem, de hát nincs is mit takarnia, igazából. Oké, nekem sincs… főleg azok után nem gondolom ezt, ahogy láttam a reakcióját is. Azért ha ő mondja, neki elhiszem. Van esztétikai tapasztalata, úgy hiszem.
Lepillantok kezére, ahogy combomhoz ér, sajnos nem tudom leplezni, ahogy egy pillanatra megfeszül érintésére, ezzel is jelezve, hogy milyen hatással van rám. Vannak olyan esetek, amikor hiába a pókerarc, már lazán beköp. Hülye reflexek, nem állnak az én oldalamon.
- Vagy csak te vagy kiéhezve rám, azért akarsz annyira rávezetni. – Tartom arcomon továbbra is a pimasz mosolyt, s egészen közel is hajolok hozzá. Aztán lepillantok arra, amikor az inget kezdi kigombolni. Meg is várom, még végez a mozdulatsorral, aztán lehuppanok a pultról, ennek következtében tökéletesen hozzásimulva. Keze nyakára simítom, közben szemeibe nézek.
- Jó ötlet az a sütögetés… - Majd oldalra is lépek és kinyitom az első szekrényt, amit találok. – Merre tartod az edényeidet? – Kérdem, de már abban a pillanatban ráhibázok és meg is találom. Azt a pultra helyezem, majd az előbbihez hasonlóan kinyitom a szekrényt, hogy tojást vegyek ki belőle, meg tejet.
- Áh, tudod mit? Te vagy a házigazda, csináld csak te, én pedig majd elbírálom, mennyire vagy jó. – Nézek fel rá, miután a tál mellé pakoltam a dolgokat, aztán vissza is ülök a helyemre, a konyhapultra. Én tudom, hogy jó palacsintát tudok sütni, de majd most meglátjuk ő mennyire van ebben otthon. Bár gyanítom azért javasolta pont ezt, mert ért hozzá.

Azért tény, hogy bármire azért egy nőt sem lehet rávenni, de abban egyszer biztos vagyok, hogy ha megtalálom, vagy elérem a módját, akkor sokkal simulékonyabban reagál, és előbb is kezd cselekedni mint normál esetben.
Megcsóválom csak a fejem a megjegyzésére, kár hogy tényleg beledumált elég rendesen. Jó, biztos van kivetnivalója. De azt had én döntsem már el, hogy cseszek el valamit. Egy picit el is húzom a szám, még ha nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a hangulatom rovására menjen.
Érzem, miféle reakciót vált ki belőle pusztán ez a simítás. Tetszik, hogy ilyen szempontból tényleg az irányításom, a hatásom alá tudom vonni. Tény, még messze vagyok attól, hogy lazán visszavihessem az ágyba... bár minek ágy? Én lazán itt is neki tudnék esni. Kihasználva a pillanatnyi hezitálását, az ingemmel kezdek el szórakozni, hogy kigomboljam.
- Ami jó, az jó... - válaszolom egyszerűen, ismét egy újabb pimasz mosollyal, de a kigombolás végére egy picit visszább marad a mosoly. Szóval nem nagyon jött össze a tervem, hogy le is vegyem róla. De nem kell noszogatni sokáig, azonnal kapcsolok.
Válaszolnék a kérdésére, de már előbb megtalálja, mint hogy mondanám, mit merre talál. Azért nem nézem végig, hogyan rámol elő, a többi dolognál segítek én is.
- Szóval csináljam én? - sebaj, ha nem is egy kis közös sütögetés lesz, így is feltalálom magam. Nem mellékesen azért őt is bőségesen tudom figyelni közben. Érzem, hogy jól fog kijönni az este további része. Nekilátok a dolgokat összekeverni, majd ahogy a massza elkészül, egyből a tűzhelyhez lépek és beizzítom. Nekilátok a sütögetésnek.
- Miért néztél körül az előbb?