Cameron&Ana - múlt (pár hónapja) - mugli szórakozóhely.

Ez tény… komolyan most még dühítenie is kéne, hogy nem tudok úgy hatni rá a pimaszságaimmal. Nem is tudom, hogy mi tetszik jobban, az, hogy partner a dologban, vagy az tetszene, ha fennakadna rajta. Biztos észrevette azt, hogy kicsit megváltozott a viselkedésem, de sebaj. Tökéletesen jó nekem ez a helyzet most.
Figyelem, ahogy lekeveri a palacsintát, tényleg igen profin csinálja, ebben gondolom már gyakorlott akkor. Nehéz is eldöntenem, hogy azt nézzem épp, amit csinál, vagy aki csinálja. Mert hát, azért nem éppen akármilyen látvány tárul elém közben. Igazából, folyamatosan olyan gondolatok fordulnak meg a fejemben, hogy kedvem lenne kicsit rosszalkodni. Itt a rosszalkodást szó szerint értve, nem átvitt értelemben. Konkrétan kedvem lenne belenyúlni a tésztába és az arcára kenni kicsit, vagy hasonlók. Nem tudom mi bújt belém, hogy ilyen vágyak törnek elő belőlem, de végül jó kislány leszek és csak csendben ülök és nézem, egészen addig, amíg meg nem szólal.
- Szeretek kutakodni. – Vonom meg a vállam egyszerűen. Na nem, majd elmondom neki, hogy baromira érdekeltek a dolgai. Ezzel azt is elárulnám, hogy azért ő is kíváncsivá tett, hogy mi rejtőzik az a pimaszvigyor mögött… Az túlságosan is hízelgő lehet akár neki, arra pedig nem készültem fel, hogy ilyesmit bevalljak neki. Ahogy már egy-két palacsintát kisütött, leugrok a pultról, s egyik oldaláról a másikra sétálok mögötte, közben ujjaimmal finoman megsimítva derekát, majd kezemet hátán is hagyom, hogy felpillantok rá. Nem tudom, hogy mennyire türelmes, mennyire bírja a kis játékaimat, de tekintsük ezt is annak, mint amit korábban csináltam… kis tesztelgetésnek. Ha már ő is a határaimat próbálja feszegetni, akkor én miért ne tenném ugyanezt?
- Valamivel ízesítsük is? Mondjuk csokival? – Szabad kezemmel az egyikből letépek egy kis darabot, hogy meg is kóstolhassam, miközben huncut kis mosoly terül el az arcomon. Persze lazán lehet azt gondolni, hogy én mást is szeretnék azzal a csokival, de jelen esetben csak pusztán a mérhetetlen édességmániám jelenik meg, ami miatt a nasit is kérdeztem. Azt bárhol, bármikor…

A palacsinta nem okoz gondot, sőt igazából olyannyira odafigyelést sem igényel. Helyette Anát figyelem, ahogy mellettem ücsörög, és azon töröm a buksim, hogy melyik kérdésemet tegyem fel legelőször. Végül a kíváncsiságomnak köszönhetően kikívánkozik belőlem, miért is kutakodott. Hisz eddig igazán a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy bármennyire is érdekelné az, milyen vagyok. Gyanítom eddig csak egy szinten voltam az összes többi hülye seggnyalóval. Ami azért rám nézve kicsit hátrányos. Elvégre nem is az a célom, hogy megrekedjek azon a szinten.
- Mondd, mondott már nemet neked bárki is, akit ismersz? - kérdezem kíváncsian egy újabb kérdés gyanánt, miközben újabb palacsintát csúsztatok ki a tányérra. Tekintetemet ismét akkor emelem rá, ahogy leszáll a pultról, de fejemet már nem fordítom fel, ahogy megkerül, csak kiélvezem picit az érintéséből származó kellemes érzést. Ismét megkísért a gondolat, hogy csak úgy, csak itt neki essek. De csak alsó ajkamba harapok és kitöltöm az újabb palacsintát a serpenyőbe.
- Szóval csokifüggő vagy. - állapítom meg a tényt nevetve. Persze lehetséges, hogy csak a palacsintát szereti. Meg akár az is, hogy nem is a palacsinta miatt kell neki, hanem játszadozni akar. De nem, ez utóbbit kétlem. Úgy gondolom, hogy nem elég kötetlen ahhoz képest, hiába oldódott fel. Attól még mindig érvényes rá az, hogy csiszolni kell picit.
- Azon nem gondolkodtál még el, hogy esetleg a csokit mint eszközt használd? - kérdezem úgy, mint ha csak valami tök hétköznapi dologról beszélnék, miközben kihívó pillantással rá nézek.

Erősen felszökik a szemöldököm arra, amit kérdez. Persze, értem én, hogy mire akar ezzel kilyukadni. Igen, tudom manipulálni az embereket, igen elérem általában, amit akarok, de azért na. Egy egészen picit ezzel meg is sértett.
- Kérlek szépen, mondott… éppenséggel itt áll mellettem az illető. – Világítom rá arra, hogy nem is olyan régen, egy bizonyos szórakozóhelyen, csúnyán visszautasított. Igen, hiába történt azóta, ami történt, ez még akkor is csúnya seb marad nálam. – Mellesleg meg… persze, nem gyakori a dolog, de otthon sem éppen csak apuci egy szem lánya vagyok, bármilyen meglepő is a dolog.
Miután lehuppanok a pultról és mellé sétálok, finoman megsimítom a kezét is, egészen a tarkójáig.
- De azt hiszem egészen könnyen rájövök, hogy mivel tudjam megakadályozni azt, hogy az a bizonyos illető legközelebb ne tegyen ilyen csúnya dolgot velem. – Ismét csak előszedem a magabiztos énemet, aki el se hiszi, hogy vele történt olyasmi, hogy visszautasították. Olykor ugyan figyelem azt is, hogyan süti a palacsintát, de leginkább csak őt figyelem. Mondhatni, tanulmányozom. Főleg azt, hogy a kis aprócska érintéseim milyen hatással vannak rá.
- Mondatni igen. De helyesebb ezt úgy mondani, hogy édességfüggő. Bármikor, bárhol, főleg a csokoládét. – Magyarázok igencsak lelkesen. Erről bizony tudok beszélni, jó sokat… legtöbbször úgy, mint egy kislány, aki rajongását fejezi ki. Igen, lazán bevallom, hogy megszállottja vagyok ezeknek a dolgoknak. De hát ilyesmi mindenkinek kell.
Elnevetem magam azon, amit mondd. A reflexből rávágandó, igencsak gonosz megjegyzésemet most kivételesen lenyelem.
- Vedd figyelembe a helyzetemet… elég kevés hasonló dolgon gondolkodtam én eddig… - Válaszolom, majd ismét csak elkezdek kutakodni, amíg befejezi a maradék palacsintát. Kinyitogatok pár szekrényt, amíg rá nem találok az említett dologra. Ki is szedem a szekrényből, majd visszasétálok mellé. Kinyitom és egy egészen picit ujjamra nyomok belőle, amit le is nyalok róla rögtön. Nem, nem leszek olyan illúzióromboló, hogy a számba kezdem el nyomni, mint egy falánk kisgyerek, pedig azt csinálnám legszívesebben. Ez a mozdulat talán még kicsit incselkedőbb is lehet.

A megjegyzésére elégedett mosoly ül ki az arcomra. Igen, arra számítani lehetett, hogy nyilván nem fogok egyből ugrani minden csettintésére. Megvannak a magam kis szabályai, amit úgy ítélek meg, hogy szükséges, vagy megérdemli, azt megteszem persze. De amiről úgy gondolom, hogy nem lenne helyes, vagy egyszerűen csak fölösleges, azt nem fogom megtenni. Nyilván nem pincsi vagyok, nagy valószínűsége van annak, hogy erre csupán most jöhetett rá. De nem baj, jobb később mint soha. Viszont ezek szerint akkor igen csak megsértettem azzal, amikor elutasítottam. Pedig csak tartottam magam egy távolsághoz, egy vonalhoz, ami mint ha láthatatlanul lenne közénk húzva. Az már mellékes, hogy ő maga mit váltott ki belőlem.
- Szóval én vagyok az a gonosz pasas, aki nem csak hogy keresztül húzta a számításaidat és visszautasított egy egyértelműen vonzódáson alapuló közeledést, de úgy összességében nem ugrottam első szavadra. - jegyzem meg pimaszul. Tudom, hogy tudja, hogy ez a helyzet, de azért vicces mindezzel szembesítenem is. Valahogy gondolom azért érezhette, hogy sejtem.
- Otthon senki sem a szülei egy szem kicsi gyereke. Sőt néha kiábrándító a valóság. De hidd el, te apád tenyerén vagy hordozva sok mindenkihez képest. - újabb palacsintát csúsztatok a tányérra és öntöm ki a tésztát. Vicces, hogy egyáltalán eljutottunk egy olyan pontra, ahol ilyen dolgok szóba jöhessenek. Nem, erre egyáltalán nem számítottam, még egy picit sem.
- Éspedig? Mi az a begyakorlott terv, amivel tudsz hárítani? - kérdezek vissza pimasz módon. Komolyan a fejembe veszem, hogy le fogom tesztelni. Majd meglátja, mennyire nem egyszerű ellenállni. Nem hiába, hogy a végén már én sem bírtam, ahogy ott levetkőzve feküdt az ágyon.
- Én azt mondom a csoki jó dolog, de egy kiadós szex mindenképp jobb hatással van bárkire. Nézz magadra, nyoma sincs semmi komolyabb gátlásnak. Egy pont a csoki kárára. - mi tagadás, tetszik ez a lelkesedés. Most tényleg mint ha egy kislány bújt volna elő egy pillanatra. Valahol sejtettem, hogy az elkényeztetett leányzók mögött egy gyermeki lélek lapul, de ő eddig sosem mutatta meg. Vajon hányféle arcát tudná még megmutatni? Figyelem, ahogy az öntettel kezd szórakozni. Mint ha valamennyire nekem szólna a gesztus.
- Valamikor el kell kezdeni. Mit szólnál, ha a palacsinta után megmutatnám, hogy kell igazán csokizni?

Megingatom a fejem mosolyogva arra, amit mondd. Igazán tegyen csak úgy, mintha csak én vonzódtam volna ő meg direkt mondott nemet nekem. Ezt majd el is hiszem azok után, ahogyan táncolt velem, meg azok után, ahogyan rám nézett, amikor visszaért a szobába. Oké, kiprovokáltam a hiányos öltözetemmel nyilván, de hát csak nem néz bárkire így, aki fehérneműben áll előtte. Azért ki kell ahhoz nézni valahogy.
- És mégis mi volt az, ami miatt nemet mondtál? Azt nem mondhatod, hogy azért, mert nem akartad… akkor csúnyán átvernél. – Nézek rá kihívóan, szinte pimaszul, el is nevetem picit magam.
- Ó persze… de te csak egy nagyon kis részét látod a dolgoknak… közel sem olyan rózsás a helyzetem, mint amilyennek látszik… tudod nem csak apu van ott, akinek a csöpp kis lánya lehetek. – Na igen, itt a hangsúly azon van, hogy még mindig kislánynak kezel… persze, sokmindent megkapok, de sok minden meg is van tiltva. Mondjuk bármi, ami miatt önállónak érezhetném magam, vagy éppen felnőttnek, egy kicsit is. Persze, még nem vagyok felnőtt, iskolába járok, stb…. de ne csodálkozzon senki, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokat megteszek. Ez az én lázadásom az ellen, ahogy bánnak velem. Sajnálatos, hogy az én titkom marad az egész és ők sose fogják megtudni. Ha megtudnák, azt hiszem meg lennék nyuvasztva és örökre a szobámba zárnának. Arról már nem is beszélek, hogy ott van a drága anyukám, a legtökéletesebb szülő a világon… jó sok iróniával.
- Én meg azt mondom, van, amikor ez a jó, van, amikor az… Bár… utóbbiban nincs igazán tapasztalatom… szóval, kérdezd ezt meg majd pár év múlva… - Kuncogok, majd meg ismétlen az előbbi műveletet, miközben felülök ismét a pultra. Most már direkt úgy nyalom le az ujjamról a csokit, hogy az vágykeltő lehessen, sőt tekintetem is kihívóbb lesz.
- Begyakoroltnak azért nem mondanám… - Magyarázok, miközben lerakom a pultra azt a csoki szirupot. Kicsit kijjebb nyitom az inget, előrébb dőlök, oldalra pillantok, hogy hogy áll a sütéssel, éppen nem süt egyet se, szóval közelebb tudom húzni magamhoz, csuklóját megfogva. Kezét derekamra simítom az ing alatt, közben szemeit nézem, majd közel hajolok hozzá, egészen közel, szinte érzem, ahogy veszi a levegőt, közben még mindig a szemeit nézem, egy ideig így nézek rá, vigyázva, hogy ha esetleg meg akarna csókolni, ne hagyjam. Közben karján végigsimítok, finoman cirógatva azt, egészen tarkójáig, ahogy az előbb, aztán hirtelen csúszok hátrébb a pulton, az eddig komoly arcomon pedig pimasz vigyor jelenik meg.

- A csókot? Abban az állapotban igen csak nem volt önuralmad, és ennek tudatában nem akartam. Persze hízelgő volt, ez tény. Na meg persze az is a fejemben járt, hogy legutóbb még csak egy vacak lejátszót javítgattam neked. Mert apád miatt nem mondtam nemet rá. Most pedig a számban kötöttél ki. - nem kertelek, ez igazából az igazság. Azért van egy mértéke, hogy mi után nem állnék le. Más kérdés, hogy a végére, mire megjöttünk, igen csak megkísértett a vággyal.
Ahogy hallgatom mindazt, amit mond, megpróbálom elképzelni. Ha jól veszem le a szavaiból, nem is annyira jó kis sora van, mint az elsőre tűnik. Igaz sok esetben baromi előnyben van már csak a neve miatt is. De ezek szerint otthon egészen más a helyzet, mint azt láttatni engedik. Eddig az anyukájáról nem néztem volna ki, hogy esetleg házsártos hárpia lenne, azt viszont igen, hogy őt még mindig gyerekként kezelik. Én szerencsére bőven el voltam eresztve, talán még kicsit jobban is, mint kellett volna. A szüleim szabadosan, mégis baromira tudatosan neveltek. Elvégre akkor nem lennék halálfaló sem, ha hagyták volna az eszmét elkallódni. A túl nagy szabadsággal sikerült megrészegíteni, hogy én magam tapasztaljam ki ezt a fajta látásmódot, és hogy nem is olyan negatív az, ha valakit bántok. Mert az aurorok is ugyanezt teszik. Csak a törvény mögé bújnak. Igazából cseppet sem másabbak, mint én, vagy bármelyik más halálfaló.
Kicsit talán sikerül is elképzelni. És most ismét eszembe jut, amit az apja mondott még egyszer. Igaz nem nekem, de fültanúja voltam. Az, hogy valakihez hozzá adná, megint csak a bekorlátozásról szól. Persze, ez attól is függ, hogy mennyire jár jól. De az biztos, a függetlenség akkor neki érzékeny pont lehet.
- Meg fogom kérdezni. - bólintok, de azonnal el is nevetem magam. Azért vicces, hogy arról beszélünk mennyire lesz tapasztalt a jövőben. Nyilván nem is olyan sokára a leendő férje majd rávezeti. Hacsak nem fordítva lesz. Figyelem azt a mozdulatot, ahogy a csokit lenyalja az ujjáról. Megmozgatja igen csak a fantáziám. De ez persze vajmi kevés ahhoz, hogy mindjárt fogjam azt az öntetet és kivegyem a kezéből és nekiessek. Nem, azért önkontrollom az van. Az más kérdés, hogy a tekintetemmel gyakorlatilag felfalom. Figyelem mit csinál ez után. Nem ellenkezek. Eleresztem a serpenyőt és hagyom, hogy maga elé húzzon. Ahogy az ing szabadosabb lesz, egyből oda siklik egy pillanatra a tekintetem. Kezeim finoman simulnak a bőrére, ahogy egy picit közelebb is lépek. Tudom mire megy ki a játék, tudom, hogy mit várhatok. És már azt is tudom előre, hogy mit fogok én tenni. Egészen közel kerülök hozzá, mégsem csókolom meg. Picit kezdek közelíteni, de csak elhúzódik. Így csak mosolygásra késztet a tudat, hogy erre számítottam valóban. Kiélvezem azt a gyengéd simítást. Majd ahogy elhúzódik, úgy kapok utána, pontosabban játékosan harapom meg a nyakát. Majd fogom a csokiöntetet és nem foglalkozva azzal, hogy az inget is becsokiznám esetleg ezzel a húzással, a nyakára öntöm a hirtelen mozdulatban. Persze kicsit jobban megnyomom véletlenül, így egy része már el is tűnik a dekoltázsában. Pimaszul elvigyorodok és ugyanúgy lecsapok a nyakára. Adva az elején egy rövid csókot rá, majd nyelvemmel nyalom érzékien végig, ahogy aztán lejjebb haladok, jobban szét húzom az inget, hogy a csoki útját végig tudjam követni. Ahogy aztán végzek vele, angyali mosollyal rá mosolygok, ahogy ismét a szemeibe nézek.

Figyelem, amit mondd, de igazából nem tetszik. Sőt, nem is igazából értek egyet, de nem, nem fogok vitatkozni. Én nem pont így láttam a dolgot, de hát utólag már könnyen mondja ilyen nagy bátran, hogy igenis ez volt a helyzet. Ha akkor megkérdezem, lehet máshogy reagál. Elvégre a második alkalommal már igencsak hagyta a dolgot… az más dolog, hogy akkor én voltam az, aki megszakította. Bár… lehet kicsit szánalmasnak is tűnhetek, amiért így ráakaszkodtam gyakorlatilag. De hát, amit akarok, azt meg is teszem. Többnyire. Amíg lehetőségem van rá… és semmi és senki nem akadályozza meg, addig muszáj kapni az alkalmon. Elvégre elégszer korlátoznak be ahhoz, hogy amikor éppen ez nem történik meg, akkor ugorjak a dologra egyből. Majdnem szó szerint. De hát, mondhatni ő provokálta ki, azzal, hogy táncolni hívott, méghozzá milyen közelségben műveltük azt, aminek az elsődleges felbujtója bizony ő volt… és akkor még az alkohol is… Olyan jó dolog mindig arra fogni, ha éppen olyat cselekszek, ami nem éppen ésszerű és a behatása alatt vagyok.
A kis incselkedésem közben végig a reakcióját figyelem. Nem is kell sokat tanulmányoznom, kapásból húzom magamhoz. Kicsit önfényezésként mondhatnám, hogy mint a mágnest. Úgyis tudta mire megy ki a játékom, hiszen közöltem vele, hogy erre fog kimenni… szóval azon se lepődök meg, hogy nem hagyja annyiban. Az amolyan válasz arra, hogy igazam volt és ugyan még nem begyakorlott az ilyen mértékű technikám, de ahogy látom hatásos.
El is nevetem magam, ahogy nyakamba harap, kicsit oldalt is hajtom fejem, már szinte reflexből. A következő mozzanatát fel se fogom igazából, mármint, hogy mire is készül, csak azt látom már, hogy tiszta csoki vagyok. Ahogy az ing gallérja is, szóval kicsit lejjebb is dobom vállamon, kézhajlatomnál megtartva, hogy szabadabban kezdhessen tevékenykedni a csokinak az eltűntetése közben. Hátra is támaszkodok kezemmel, miközben egyre lefelé kezd haladni nyakamtól. Közben olykor elnevetem magam, de csak kis finoman, s fel is sóhajtok, ahogy nem kicsit ingerel, sőt, közben lábammal át is fogom, hogy még közelebb férhessen hozzám.
Amikor végez és rám néz, hangosan nevetek fel tekintetén, majd előrébb hajolok, hogy megcsókoljam, közben megharapva alsó ajkát. Ezt a nyakam harapásáért cserébe, mondjuk úgy. Ha ő kóstolgat, akkor nekem is szabad. Aztán elpillantok az ingre, egy pillanatra szomorúra biggyesztve ajkaimat.
- Ó…. hát összekented… pedig el akartam lopni tőled… na sebaj, lopok másikat, azon ne múljon. – Pillantok most én rá angyali mosollyal, majd oldalra tekintek a palacsintára.
- Na és azzal mi lesz? – Kérdezem, miközben én is megragadom a csoki öntetet, de nem csak, hogy a mellkasára nyomok, azt szét is kenem és még arcára is kenek belőle, sőt, haját is összecsokizom, közben komiszan nevetve.

Tetszik, hogy hagyja magát. De érdekes is lenne, ha ellenkezne. Igazából annyira nem érdekel ez az ellenállós dolog, tudom, hogy ha nagyon akarom, akkor le tudom magam hűteni pikkpakk. Igaz utána rohadtul frusztrált lennék, de nem kivitelezhetetlen. Ami pedig a mostanit illeti, nem csak hogy hagyja magát, ennél tovább mennék. Szerintem direkt tesz rá mindenre még egy lapáttal. Igazából már csak konkrétan illegetnie kellene magát. És ez most nagyon hízelgő nekem. Az biztos, akármennyire nem gyakorlott, vagy megkockáztatom, igen ritkán csinál ilyen, a női praktikák bevetésében igen csak otthon van. Mint ha ösztönösen érezne rá.
Jó hosszan elidőzök azzal a nyalakodással, kiélvezem a pillanatát, és persze nem is rejtem véka alá, mennyire, de még mennyire hogy be akarom indítani. És érzem, látom rajta, mennyire élvezi. Még közelebb lépek, ahogy lábaival átkulcsolja a derekam, megfordul a fejemben, hogy elég lenne csupán feltérdelnem a pultra, vagy csak egyszerűen hanyatt döntenem és már nem csak ezen a szinten szórakozunk. Igen kísértésbe tud hozni hogy a fene vinné el.
A vigyorom aztán még szélesebb lesz, ahogy elneveti magát. Na mi az, kis fagyos hercegnőből kibújt a kis huncut leányzó? Nem nehéz nekem jó hangulatot teremteni, vagy csak egyszerűen elérni bármit is. Komolyan most mint ha egy tökre más csajszi ücsörögne itt velem szemben, mint akit megismertem. Ezek szerint csak arra villantja a szebbik mosolyát, aki ki is érdemli. Gyanítom azzal értem most el sokat, hogy nem ugrottam úgy minden szavára, mint bárki más az apja környezetéből. Azt hiszem így jobban is jár, hogy majd az apja jelöli ki a kis bérencei közül azt, aki tejben-vajban óhajtaná füröszteni.
Viszonzom végül a csókot, de valamennyire félbeszakad, ahogy az ajkamba harap. Elnevetem magam a cselekvésre, nagyon jól tudom, hogy miért teszi. Lepillantok aztán az említett ruhadarabra, közben pedig bólogatok lebiggyesztett szájjal, mint ha tényleg sajnálnám és szánnám bánnám az egészet.
- Másikat lopsz? Meg sem kérdezted, hogy lenyúlhatod-e. Különben is biztos örülni fog neki a leendő pasid. - vágok is vissza vigyorogva, de aztán a serpenyő felé nézek. Egy picit el is bambulok, csak arra kapcsolok, amikor már nagy adag csoki kerül rám.
- Héé... - lépek hátrébb ösztönösen szinte, kezeimet a magasba emelkedve, miközben hitetlenkedő ábrázatot vágok. Ő azonban nem lesz rest kihasználni a kis távolságot. Meg persze hogy termeti előnyben is van így. Viszonylag gyorsan kapcsolok, lenyomom a gázt és már utána is rombolok, azt felejtem el csupán, hogy a csokit le kellene mondjuk törölgetni. De teszek rá.

-Nem-nem… - Rázom meg a fejem, továbbra a kis ártatlanka mosolyommal. Kérdezi a fene… ha annyira zavarja, nyilván szólni fog. De eddig se zavartattam magam nagyon ilyen téren. Mármint, nem lopok, nyilván… de hát ezt látja, tudja, csak tudomásul kell vennie. Biztos van neki jópár, nem fog fájni neki egy mínusz. Nekem pedig úgy megtetszett, amióta felkaptam magamra. Mondjuk nyilván haza nem vihetném, egyrészt a manó észrevenné, ha mosni kell, másrészt kinézem anyámból, hogy kutakodik a szobámban. Már csak az hiányozna, hogy kérdőre vonnak miatta.
- Az legyen az én dolgom. Meg az övé. Egyelőre kötve hiszem, hogy ilyesmi fenyegetne. – Vonom meg a vállam. Mármint, ezt éppen a párkapcsolatra értem. Valahogy sose éreztem eddig késztetést arra, ellentétben a korosztályommal is már akár, hogy mindenáron pasim legyen. Ha akartam volna, nyilván tudok szerezni, de hát, ha olyan jött volna, aki olyan húha, akkor biztos ment volna magától. Legalábbis én így gondolom. Szóval, még egy ideig nem kell ettől félni… megvagyok én így, ahogy vagyok. Úgyse fordulhatna komolyra a dolog. Apám elé hazavinni bárkit is, felérne egy öngyilkos merénylettel.
Hangosan nevetek, miközben kenem össze csokival, majd ahogy hátralép, küldök még felé egy bájos mosolyt és pillanatok alatt pattanok le a pultról és csusszanok ki előtte. Imádok kisgyerek is lenni olykor… és ha ezt, mondhatni felnőtt játszadozással lehet egybekötni, azt hiszem az a tökéletes kombináció. Az ajtóban még huncut vigyorral arcomon hátrapillantok, aztán látom, hogy már kapcsolja is le a gázt, szóval menekülőre veszem. Gyorsan körbenézek a nappaliba, hogy hova is futhatnék, aztán úgy döntök, hogy a konyhaajtótól eső legtávolabbi pontba megyek, de úgy, hogy azért ne tudja elzárni utamat. Sikerül is kicsusszannom karjai közül, ahogy először közelít felém majd felpattanok a kanapéra és felkapok onnan egy párnát, amolyan védekezésképpen. Na nem, mintha annyira menekülni akarnék előle. Csak tetszik ez a kis játszadozás most. Nyilván nem bánnám, ha elkapna. Ez most az a tipikus kéretem magam dolog. Úgy csinálok, mintha nagyon félnék, mintha nagyon nem akarnám, hogy elkapjon, aztán pedig de. Csak az a különbség a hülye libák és köztem, hogy én tisztában vagyok vele és be is vallom, akárkinek, de legfőképpen önmagamnak. Ők meg csak áltatják magukat is. Na mindegy… nem lényeg, ez egy más kategória. Most pusztán a szórakozás a cél. Egész viccesen fest, összecsokizva mindenhol, bár, hát na, tény, hogy még most is igencsak jól néz ki… és, ha szabad ezt a kifejezést használni, nem rúgnám ki az ágyamból. Mondjuk, ő se, ahogy azt már tapasztaltam… szóval egálban vagyunk.

Szépen hárítja a megjegyzést, de tudnék rá mit mondani. Viszont egy biztos, nem leszek a mostani hangulatnak az ünneprontója, sőt még nem is szeretném, hogy tőlem tudja meg, mi a helyzet. Szerintem nem esne neki túl jól, ha kiderülne, még én is előbb tudom, mint ő, holott ténylegesen csak ő az érintett ebben az ügyben. De lenyelem ezt a dolgot és inkább csak arra figyelek, ami most zajlik.
Igen csak hamar kell kapcsolnom, ahogy eliramodik mellettem. Annyira könnyen nem szoktam belemenni ebbe a kergetőzésbe, de most meghozza azt a bizonyos vadászkedvet. Már pusztán a gondolattól is belelkesülök, hogy elkapjam. Nem tart sokba, amint lenyomom a gázt már a sarkában vagyok. Kicsi a lakás, igazából nincs hová mennie nagyon. De nem is az a célom, hogy minél előbb elkapjam. Hagyom, hogy meglógjon. Egyszer, kétszer... Majd a kanapéhoz ér. Pimasz vigyorral lassítok le előtte, miközben közelebb érek. Ahogy párnát ragad, el is nevetem magam.
- szóval fegyvert ragadsz... Vess magadra, mert nem leszek kíméletes. - kezdem fenyegetőzve, de csak a hecc kedvéért. Igazából még húzhatnám is a dolgot, vagy párnát ragadhatnék. De nem, helyette csak felé kapok, de még mindig csak szórakozva. Mint ha várnám a megfelelő alkalmat.
- Csúnya dolog bekenni, nem gondolod? - kérdezem még mindig olyan félig incselkedős, félig igen is sokat sejtetősen hangsúlyozva a szavakat. Majd a kanapé végébe érek az egyik karfához, amire fel is mászok. Majd átlépek a hátztámlára, közelebb lépve felé. Aztán már csak rá vetem magam, aminek következtében mindketten a kanapén kötünk ki. Még ahova került több csoki is mint kellene, nem száradt meg az öntet. Egyből kihasználom az alkalmat, hogy az arcára kenjem. Majd elégedetten elvigyorodok.
- Hmm... határozottan... ragacsos.

Nem igazán tudom eldönteni, hogy direkt hagyja e, hogy megszökjek előle, hagyva, hogy játszadozhassak…. de nem is igazból érdekel. A lényeg, hogy rohangálhatok előle, közben folyamatosan nevetve. A mosolyán látom,hogy ő is élvezi, nem csak azért csinálja, hogy megint ágyba vihessen… ahogy azt sokan tennék. Amolyan, jól van, legyen neki jó napja, de csak, hogy ne durcázzon. Rajta látom, hogy nem ezért csinálja, ami csak felbátorít.
- Ajj-ajj… szóval most félnem kell… - Úgy is nézek fel rá, tényleg ijedt fejet vágva, de csak egy rövid ideig, mert hamar megint elnevetem magam. Megfogom a párnát, kicsit előrébb nyújtom, ahogy közeledik, hárításképpen, de egyre jobban látom, hogy becserkészni készül, szóval felemelem, támadó pozícióba.
- Ó dehogy gondolom. Sőt, ha tehetném, megtenném még egyszer. – Vágom rá pimaszkodva, persze tudom, hogy ő se gondolja komolyan és nem bánja. Igazából… fel se fogom, hogy csinálja a következő mozdulatsort, csak azt veszem észre, hogy rám veti magát és mindketten a kanapén kötünk ki. A hirtelen mozdulat következtében a párnát elejtem valahova én pedig fel is sikítok. De ez a sikítás rögtön nevetésbe megy át, csak a hirtelen döbbenet okozta.
Próbálok ellenkezni, hogy ne kenjen mindenhol össze, de persze nem igazán megy. Egyrészt erősebb nálam, másrészt a pozíció adta előnyt élvezi.
Egy idő után csak beletörődve hagyom, hogy az arcomra is kenjen, persze továbbra is nevetve.
- Hmm… vajon mi a gyenge pontod? Valami csak van, ahol fogást lehet találni rajtad… - Beszélek leginkább csak magamhoz, miközben őt nézem, pontosabban a szemeibe nézek végig. Ó bakker, eszembe jut egy másodperc alatt, hogy a pulton ülve mit is csinált… Átkarolom nyakánál fogva és megcsókolom, de olyan hévvel, ami még számomra is meglepő. Mikor végül eleresztem, egy kicsit kapkodva is veszem a levegőt.
- Szóval… így kell rendesen csokizni? – Kérdem ismét nevetve tőle, majd ujjam végighúzom valahol rajta, ahol csokis és lenyalom róla.
- Ó bocsánat… rosszul csinálom… - Pillantok le nyakára, ahol neki is jócskán csokis még, majd odahajolok és most én kezdem el lenyalni onnan. Igaz így, hogy szétkentem, meg meg is száradt már kicsit, nagyobb kihívás a dolog, de nem jelent számomra problémát, elidőzök ott egy ideig azért, néha adva egy csókot is rá.

Ó szóval megtenné még egyszer. Mondanám, hogy meséljen csak még, had hozza meg a kis harci kedvem is. Meg igen, ilyenkor aztán tudok szórakozni, ha kell még a birkózásba is belemegyek. Aminek persze lefegyverzés lesz a vége. Ahogy most is, amint rá vetődök. Ügyelek arra, hogy ne essek rá, sőt ne nehezkedjek rá egyáltalán, így amint a térdem felületet fog, egyből arra, illetve a kezeimre támaszkodok, amint sikerül elereszteni a derekát. De ahogy leérkezek, már helyezkedek is egy picit rajta, noha nem is lenyomva a súlyommal, de igen csak kis esélyt adva arra neki, hogy szökni tudjon.
Hirtelen ötlettől vezérelve kezdem el összecsokizni, hogy ő se maradjon ki a mulatságból. Így már kvittek is vagyunk. A nevetésén aztán én is elnevetem magam, ahogy meg is vagyunk, megszemlélem az eredményt. Elégedett vagyok vele, meg persze azzal is, hogy már feladta a küszködést. Fölösleges. Csak a helyzet lesz különös és érdekes, ahogy abbamarad a tevékenység. Beáll a csönd és csak egymást nézzük. Majd tanakodni kezd a gyenge pontomon. Szórakozottan, lassan csóválom meg a fejem, határozottan elmosolyodva.
- Ne is álmodj róla, hogy megtudod. - van, hisz mindenkinek van.  Ezt kár lenne tagadni. De nem fogom neki tálcán kínálni, az úgy túl könnyű lenne. Igazából most az sem érdekel, hogy mibe fogna bele, a tekintete úgy vonzza az enyémet, mint a mágnes. Már pusztán abból rájövök, ahogy megmoccan, hogy mire készül. Nem állok ellen a csóknak, legalább ugyanolyan hevesen viszonzom is. Szinte elfelejtek levegőt is venni, annyira fullasztóan jól esik ez most. Úgy veszek levegőt, ahogy megszakítja a csókot, mint ha búvárkodtam volna. Bólintok a kérdésére, immár ismét egy széles, sokat sejtetően perverz mosollyal. De ezt most kihozta belőlem. Sőt a következő húzása még jobban beindít. Most én leszek az, aki valamelyest elemeli a a fejét, hogy jobban a nyakamhoz férjen. Kiélvezem, amennyire csak tudom, de érzem, hogy közben megint kezd munkálkodni bennem a vágy. Csak ne nézne ki még ilyenkor is ilyen jól, tiszta csokisan. Na meg ne csinálná ennyire kívánatosan azt, amit. Nem bírok magammal, és én csókolom most meg olyan hevesen, amennyire nem kalkulálom ki. Ismét a hajába simítok, valahogy feltűnt, hogy arra gyakrabban sóhajtozik, mint bármi másra. Viszont vissza kell fognom magam, mert most nincs itt a közelben egy dugifiók sem. A csudába... Akarva-akaratlanul is kénytelen leszek megszakítani a csókot.
- Belecsábítasz a rosszba.

- Ha így mondod, kihívásnak fogom tekinteni, csak úgy szólok… Lehet nem most… de valamikor rájövök… - Aztán, ahogy kimondom ezt,egy pillanat alatt fogom fel, hogy mit is mondtam. Úgy mondtam, mintha biztosan lenne bármi lehetőség arra, hogy máskor is ilyen helyzetben legyünk. Amiről nem is igazán tudom, hogy mit gondoljak… Biztos vagyok bene, hogy számára nem volt több, mint egy kis alkalmi együttlét, én meg még nem tudom, hogy számomra mi is volt ez… azon felül, hogy az első alkalmam. De hát csak nem feltételezi ebből azt, hogy ezek után majd, mint valami szerelmes tini rá fogok kattanni… és zaklatni fogom… és rávetem magam minden adandó alkalommal… Bár, egészen csábító lenne a gondolat, hogy valami kis titkos, amolyan extrákkal dúsított barátság alakuljon ki köztünk. De azt hiszem, a büszkeségem ezt nem engedné… hogy használva legyek. Hacsak nem nézem úgy, hogy nem csak én vagyok használva, hanem ő is… Plusz… ez is részese lehetne a saját kis lázadásomnak. Egy pluszt adna a dolognak, akárhányszor apámnál meglátnám, amint éppen beszél vele… mekkora elégtétel lenne az számomra. Na mindegy. El is leplezem gyorsan ezt a gondolatsort, hogy fel se tűnjön neki, terelek inkább. Nem lesz olyan nehéz, mert látom igencsak a csókomra fókuszál.
Én még javában pusztítanám el róla a csokit, amikor ő megszakítja a kis folyamatomat egy csókkal. Az előzőhöz hasonló intenzitással viszonzom, miközben egyik lábamat, ami nem a háttámla felé van, felhúzom. Meglepő tekintettel nézek rá, amikor megszakítja azt a csókot. Aztán pimaszul elvigyorodok arra, amit mondd.
- Azt hiszem, ezt inkább én mondhatnám el rólad… - Célzok itt az egyértelmű dolgokra, ugyebár. Bár a rosszkifejezés én itt teljesen máshogy értendő, de ez úgy hiszem egyértelmű. Ezt senki se nevezheti rossznak, akinek van esze.
Ismét felé hajolok, hogy megcsókoljam, de most sokkal lágyabban teszem azt, közben felemelkedek, arra késztetve, hogy feltérdeljen.
- Mi lenne, ha levakarnánk magunkról a csokit? Aztán… megmutathatnád nekem azt az alkoholt… - Teszem az ajánlatot, közben szórakozottan tarkóját cirógatva. Igazából, ilyenkor fel se fogom a kockázatát annak, hogy esetleg védekezés nélkül esik nekem, vagy én provokálom ezt ki nála… a dolog heve teljesen elfeledteti velem, hogy arra is szükség van. Már csak ezért is baromira jó, hogy ő tapasztalt… neki ez reflexből jön. Persze, bazinagy ezt neked lenne a szüleim képébe, ha véletlenül teherbe esnék… de azért amiatt csak nem éri meg kockáztatni.
Ahogy felültem, nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg a válasza előtt még egyszer.

- Vedd, aminek szeretnéd. - húzom széles vigyorra a szám. Látom a tekintetében azt, hogy mennyire kihívásnak veszi a dolgot. Az egész arcmimikája erről mesél, és ez hízelgő. Persze, kíváncsi is lennék arra, miképp vitelezné ki. Valamelyik családi eseményen fogna, átvonszolna egy másik helyiségbe és végigtaperolna, hol vagyok csikis? Vagy akár amikor megbeszélésre megyek. Bár nem, az túl feltűnő lenne, ha akkor tűnnénk el csak úgy mindenki szeme elől. És magamat ismerve bőven kapnék a helyzet adta lehetőséggel. Szabad, nem? Nem hiszem, hogy ellenkezne. De hát... mindketten tudjuk, hogy ez az egész nem csak így működik. És azt is, hogy valószínűleg még egy ilyen nem lesz. Hacsak nem bírna a kisasszony magával. Tudná hova jöjjön. Én pedig megőrizném a titkot. Már csak mindkettőnk érdekében is.
Nem kell noszogatni, hogy kezdeményezzem azt a csókot. Megtehetem, nem? Ma már így is felrúgtam minden létező szabályt, amit felépítettem gondosan, hogy nem nyúlunk a tiltott almához. Ahhoz képest most itt szórakozunk egymással. Mindegy már. Persze sikerül visszafognom magam, azért is szakítom félbe a csókot. Érzem, hogy már csak egy hajszálnyi választ el attól, hogy megint mohón, gondolkozás nélkül essek neki. Nem, ezt a luxust azért nem engedhetem meg magamnak.
- Vagy épp mindkettő igaz. - válaszolok most már vigyorogva, ahogy pedig kezdeményezi a csókot, viszonzom is most jóval csekélyebben, mint az előbb. Kicsit furcsa ez a gyengéd csók, mint ha kóstolgatna. Pedig az előbb még mohón nekem esett. Felnyomom magam ahogy érzem a késztetést, kíváncsian pillantok rá.
- Hmm... javasolnám a zuhanyzót, kellemes kis helyiség tud lenni két személynek. - elnevetem magam az alkohol említésére, aztán csak perverz vigyorra húzom a számat, miközben válaszolok.
- Fogod még bírni a piát?

Azt hiszem, nem régóta ismerem, de azt már most el tudom könyvelni, hogy… imádom a mosolyát. De nem… nagyon nem szabad, hogy ilyeneken törjem a fejem. Viszont ettől függetlenül kezemet arcára simítom, ahogy mosolyog és elnevetem magam.
- Ne becsülj alá, Cameron… nem tudod, hogy mire vagyok képes, ha valamit el akarok érni… - Pillantok rá huncutul ugyan, de igen csak sokat mondóan. A probléma az, hogy az előbbi gondolatommal beleültettem a magot a fejembe… és egyre inkább olyasmiken gondolkodok, hogy én lazán folytatnám ezt, máskor, máshol is. Istenem, mekkora döbbenet lenne apámnak, ha véletlenül lebuknánk egyszer. Bár, annak ő inná meg a levét, elég erősen… ezért a mosolyért, na meg ezért a testért is igencsak kár lenne, ha bármi csúnyaság történne vele. Márpedig, ha egy Lestrange bekattan, annak nem lesz jó vége. Bőven van hírhedt példám rá… csodás család, tudom, de én azt hiszem még így is büszke vagyok a nevemre.
- Megint egy első… eddig se okoztál csalódást ezekben, szóval benne vagyok. – Vigyorgok, de még hogy. Nem igen tudom levakarni a képemről egy ideje, de hát na, endorfin, vagy mi a fene. Abból van bőven most, főleg,hogy még a csoki is bejátszott. Fel is tápászkodok a kanapéról, megfogva a kezét, hogy ő is jöjjön. Viszont, ahogy feláll, felnyújtózkodok egy picit, mert ugye magasságkülönbség azért van és rajtam meg magassarkú nem igen van. Adok neki még egy csókot, majd felpattanok gyors a kanapéra és onnan a hátára, átkarolva a vállánál.
- Mehetünk. – Kuncogok és olyan erősen fogom, hogy még véletlenül se juthasson olyasmi eszébe, hogy ő márpedig nem fog velem így közlekedni. Mondtam én, ha akarok valamit, amit elérhetek, azt el is érem. Kicsit össze is kócolom a csokis haját,majd adok egy puszit arcára.
- Ami pedig az alkoholt illeti… mint már mondtam, ne becsülj alá. Te eddig is jól jöttél ki belőle, nem? Kitudja, ha eleget iszok, lehet még táncolok is neked… - Kuncogok, bár ebbe a gondolatba kicsit bele is pirulok, amit ő szerencsére nem lát. Ilyet azért még tényleg nem csináltam, nem is tudom igazából, hogy merném e… vagy tudnám e jól csinálni. Bár a szórakozóhelyen se volt oka panaszra…

+16

- Akkor ezt most azonnal meg is jegyzem. - incselkedünk, incselkedünk? Mert akkor én is azt teszem. Vicces lenne belegondolni tényleg, hogy egyszer elkezdi kikutatni a gyenge pontom. Ha jól ráérez, akkor igazából nem is olyan bonyolult. Szerintem nincs olyan ember, aki valahol, bárhol ne lenne csikis. És én egy ponton nagyon is az vagyok.
- Első? - kérdezek vissza kíváncsian, de a többi szaván már el is vigyorodok. Nem ellenkezek, miért is tenném, amikor megfogja a kezem. Már indulnék is el, ahogy ő is tenné, de helyette csak megfordul és felnyújtózkodva megcsókol. Picit belemosolygok ugyan a csókba, de bőségesen viszonzom azt. Tetszik, hogy ennyire laza lett, hogy bárhogy, bármikor csak úgy csókokat osztogat. Figyelem, ahogy a kanapéra áll végül, megragadja a vállam, talán ösztönözve, hogy lépjek párat hátrébb, végül felrugaszkodik a hátamra. Már abból, ahogy felállt oda, sejtettem, hogy valami ilyesmi kimenetele lesz. Megtartom, ahogy hátra nyúlok, hogy a fenekénél kicsit feljebb nyomjam, és közben a fejemet csóválva elnevetem magam.
- Mit rejtegetsz még a tarsolyodban? - kérdezem oldalt fordítva a fejem, ahogy elindulok a fürdő felé. Nem zavar igazából, ahogy a hajamat kócolgatja, elég kócos lehet így is a kis hancúr után. De a puszi igazán hízelgő. Úgy látszik egy valamiben hasonlítunk, a valamit valamiért mindkettőnknél játszik.
- Hmm... megfontolandó, lehet két üveggel is veszek elő. - kezdek viccelődni a dologgal, közben pedig elképzelem, ahogy tényleg lejt előttem egy táncot. A vicces az, hogy ezt még tényleg nem is néztem volna ki belőle. Egyszerűen nem tűnt annak a fajtának.
Beérünk aztán a fürdőbe, ahol leteszem, de már fordulok is meg és úgy lököm le róla az inget a földre.
- Ez nem kell ide. - vigyorodok el pimaszul, majd adok egy rövidebb csókot is az ajkaira. Utána nem felejtek el még egyszer végignézni rajta, de végül megfogom a kezét és húzom is be a zuhanyzóba. Megnyitom a vizet úgy kellemesen meleg tájékon, de nem várom meg, amíg a langyosan csordogáló víz bemelegszik, én gondoskodok arról, hogy elég meleg legyen. Megint nem bírva magammal hevesen megcsókolom. Kezemet pedig egyből a mellére is simítom.

- Első közös zuhanyzás... - magyarázom meg a dolgot. Több első történt a mai nap, mint azt össze tudnám számlálni... De sebaj. Bánhatnám tényleg, hogy nem az első országos nagy szerelem volt ez. De fölösleges lenne. Jó ez nekem így. Jobb, mintha öntudatlan lennék a részegségtől. Sikerült annyira kijózanodnom, hogy mindenre emlékezzek majd. Ó, de még mennyire fogok emlékezni minden mozzanatára ennek az estének. Legalábbis remélem.
- Ha előre elmondanám nem lenne annyira jó... De garantálom, hogy rejlik még bennem bőven meglepetés. - még magam számára is tele vagyok meglepetésekkel. Folyamatosan lepődök meg azon, hogy miket akarok tenni... És miket meg is teszek. Úgy vagyok vele igazából... Hogy úgyis már mindent látott, azok után, ami a hálóban történt, fölösleges lett volna álszenteskednem.
Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy mennyire felcsigáztam az érdeklődését a táncos dologgal. Ki tudja, hogy mit hoz ki belőlem a második adag alkohol... Lehet még ennél is meglepőbb dologra lesek képes.
Miután megáll, lassan elengedem a kapaszkodásból, hogy aztán leszálhassak hátáról. Aztán megfordul és az ing már a földön is van. Egy pillanatra utána nézek, aztán fel rá. Elmosolyodok arra, amit mondd, de ha reagálni akarnék, se tudnék igazán, mert már kapom is a csókot. Kezemmel automatikusan kapaszkodok a nyakába, majd ahogy eltávolodik tőlem, lesimítom kezem karjára. Aztán már megyünk is a zuhany alá, ahol csak figyelem, hogy ügyködik a zuhannyal, de szinte alig, hogy megnyílik a víz, máris kapom a heves csókot. Miután megszakad a csók, tippemre csak azért, hogy azért levegőt is kapjunk, felpillantok, szemeibe nézek, majd elnevetem magam. Na nem annyira, mint a hálóban. Csak... Olyan hihetetlen nekem, hogy tényleg ilyen hatással vagyok rá...tényleg ennyire beindítom. Ajkamba is harapok, kezének simítására, majd kezeimet a derekánál kulcsolom össze, annyira közel simulva hozzá, amennyire tudok. Megint kezd mocorogni bennem a kisördög... Továbbra is a szemébe nézek, majd egy hirtelen mozdulattal kapom le a zuhanyrózsát és kezdek vele szórakozni, fröcskölve rá a vizet. Tudom, lehet ezzel most éppen hangulatromboló voltam, de ha annyira igen, akkor majd visszahozom pillanatok alatt a dolgot. Most már picit ráéreztem a dologra, hogyan kell incselkedni vele.

Első közös zuhanyzás... ez úgy hangzik, mint ha lenne majd második, meg több is. Nem, nem fogok semmit ez mögé gondolni, de eléggé kétértelmű lehet. Azért azt nem nézem ki belőle, hogy ennyire reménytelenül reménytelen eset lenne, mint számos túl romantikus vénával megáldott lány. Nem egy ilyen tapasztalatom van, amitől persze nekem azonnal felborzolódik a hátamon a szőr és bújnék is ki azonnal. Igazából fogalmam sincs, hogy nálam mi lenne egyszer az a pont, amikor úgy döntenék, hogy megállapodok. Vagy hosszú távon kezdjek el gondolkodni. De az nem most, még csak nem is mostanában lesz.
Abban igaza van, ha előre megmondaná, hogy mi az ami meglepetésként érhetne még vele kapcsolatban, azzal lelőné a poént. De ha belegondolok, hogy nincs is legközelebb, akkor igen csak lényegtelenné válik az egész kis titokzatosság. Magamat ismerve pedig csak egyre jobban furdalná az oldalamat a kíváncsiság. Hát ilyen az élet...
Amit most alaposan kihasználok, ahogy a zuhanyzóba érünk. Pillanatok alatt érzem a hevességem hatását, ahogy egyből jóval forróbbnak érzek mindent magam körül. Még a langyosan ránk pergő vízcseppeket is.
Meghökkenek még mindig egy picit a reakciójára. Megint nevet. Én pedig lassan érzem, hogy a meghökkenésemnek pár perc múlva nyoma sem lesz, és nem csak hogy elmosolyodok, de halkan kuncogni kezdek a helyzeten.
Ahogy a derekamra csúsztatja a kezeit és közelebb húz magához, már egy újabb csókra szánnám el magam, amikor a zuhanyrózsa köp szembe a vízzel. Hát jóóó, ha ő így, akkor én meg beletenyerelek a zuhanyrózsa fejébe, és egészen rászorítom a kezem, hogy a víz minden felé szökjön, csak felém ne. Majd egy jól irányzott mozdulattal fordítom vissza felé. Elvégre elég hengeres, hogy ne ütközzön akadályba. Ekkor már el is eresztem egy pillanat alatt és hagyom, hogy érezze, milyen amikor a fagyi visszanyal.

Az a csók, ahogy az összes többi, valahogy sokkal jobban hat rám, mint eddig bármi hasonló. Komolyan elfog a vágy, hogy tovább akarok menni. Persze tudom, hogy nem „úszom meg” a dolgot. De furcsa… eddig valahogy ennyire nem mozgatott meg senki. Talán azért nem, mert eddig nem volt ott a lehetőségem arra, hogy tovább menjek. Na meg talán azért nem, mert ő mondjuk nem fiú… és tudja mit csinál. Azt hiszem nem csak én tudok játszadozni, sőt. Csak ő sokkal sunyibban csinálja. Alattomosan csak ilyesmiket csinál, én meg sokkal látványosabb vagyok. Ez a tapasztalat… a kis dög, ez csalás. Csúnya dolog ilyen nagy előnyben lenni, még akkor is, ha ez nekem mondjuk bizonyos esetben jó. Na persze még véletlenül se arra gondolok, hogy érzelmileg mozgat meg. Nem… itt pusztán a testi vágyakról szól a dolog. Érzelmekről kötve hiszem. Az tény, hogy bizonyos szempontból egymásra hangolódtunk olyan mértékben, hogy én megmutatom, mennyire tudom kiborítani az embereket, ő meg partner ebben és játéknak fogja fel. Ellenkező esetben azt hiszem én durcásan az ágyában, ő meg a kanapén durmolna már rég. Mert ugyebár egy hölgy nem fog a kanapén aludni, még akkor se, ha éppen vendég. Pláne nem egy Lestrange hölgy…
Hamar megkapom a magamét a zuhanyrózsás játékom miatt, először is lefogja, hogy őt ne fröcskölje a víz, majd ügyesen felém fordítja, amire én reflexből engedem ki a kezemből. Na nem, majd hagyom, hogy saját magamat fröcsköljem, mi? Aztán nevetve ránézek, majd megfordulok és lehajolok érte, ha már eldobtam. De figyelek azért arra, hogy látványos legyen az a hajolás. Aztán szépen, lassan emelkedek megint fel, hogy visszaakasszam a helyére és utána direkt nem fordulok meg, csak hagyom, hogy hajamra hulljon a víz, majd eltűröm nyakamból a hajamat, az egyik oldalamra, közben végigsimítva finoman nyakamon. Egy egészen rövid pillanatra lesek csak hátra, igencsak kihívóan pillantva rá, egyenesen szemébe nézve, majd vissza is fordulok, tovább folytatva a kis játékomat ismét. Lehet ez is látványos… de végül is, teljesen mindegy, ha hatásos, akkor tőlem a homlokomra is lehet írva, hogy mi a tervem, ő anélkül is levágja hamar… és remélhetőleg ismételten partner lesz a dologban. Igazából, a szívem egy picit jobban is ver ilyenkor, várva a reakcióját, várva azt, hogy lépjen valamit, mégpedig olyasvalamit, amit én is akarok, ami miatt ezeket teszem.

Elnevetem magam, hogy elereszti a zuhanyrózsát, mindjárt reflexből ahogy felé fordítom és eleresztem. Nem baj, azért kapott belőle, nem is keveset. De még mennyire hogy nem keveset. Mélyen a szemeibe nézek, ahogy elneveti magát. Hát nem egészen így terveztem azt a zuhanyzást, de felettébb szórakoztató, azt el kell ismernem.
Aztán rájövök, hogy ezt mind vissza kell szívnom, ugyanis változik a helyzet. Ana ahogy megfordul, azok a mozdulatok. Csak csöndben figyelem, meg sem mozdulok. Legszívesebben végigsimítanék a hátán, egészen lefelé a fenekéig. És nem csak azt, még nagyon sok mindent. Mikor felegyenesedik, ugyanazzal a mozdulattal és eltűri a haját, már magam előtt látom azt is, hogyan kezdeném el csókolgatni a nyakát.  
Ahogy valamelyest hátrapillant rám, látom a buja tekintetén, hogy mi az amit szeretne. Már nálam bőven elérte, hogy akarjam, sőt ez már nem is igazán felhívás, egyértelműen levettem a szándékait azonnal az elején.
Előre fordul, és gyanítom már sejti mi lesz. Én is előre lépek, egészen hozzá simulok. Lassan az alkarjától felfelé mindkét oldalon végigsimítom a bőrét, finoman cirógatva, ébresztgetve még jobban azt a vágyat. Szeretek finom eszközökkel játszadozni. És ez is ilyen. Ahogy az is, hogy szabad vállát kezdem csókolgatni, egészen fel a nyakáig. A nyaka után a csókok az arcára kerülnek, majd állát finoman magam felé fordítva megcsókolom őt is. Megint nem bírok magammal, de most visszafogott hevességgel, kissé fullasztó érzéssel csókolom meg. Kezeimmel ismét végigsimítok a karján, most már lefelé simítva, majd ahogy a kézfejére simítom az enyém, úgy fogom meg és rakom azokat fel a szemközti csempére. Rajta hagyom az enyém, és ezzel picit előbbre is tolom őt. De itt nem állok meg. Lábammal kisebb terpeszbe nyitom az övét, még jobban hozzásimulok és közben játékosan megharapom a fülét. Aztán már nem fogom vissza magam, ahogy ismét nyakát kezdem csókolgatni. Kicsit talán hevesebben is mint kellene.

Az a szívverésem talán még hevesebb is lesz, amikor végre megérzem, hogy közelebb lép. Erős a késztetésem, hogy hátranézzek rá, de nem teszem. Csak lecsukom inkább a szemem, úgy élvezem az apró mozdulatait, a simítást, majd a csókokat. Valahogy így sokkal élvezetesebb, sokkal inkább bele tudom élni magam abba, hogy csak és kizárólag azokra tudok koncentrálni. A levegőt is kicsit szaporábban kezdem venni, majd mikor nyakamhoz ér, fel is sóhajtok, akaratlanul is finoman nekidőlök, persze alig érezhetően, hátrahajtva picit fejemet.
Aztán maga felé fordít és megcsókol. Egy egészen röpke pillanatra nyitom ki a szemem, elkapva a tekintetét, de aztán csukom is le ismét, élvezve a csókot, teljesen belemerülve minden apró mozzanatába.
Kezeimet felemeli, hogy megtámaszkodjak szembe a csempén, amit ugyan kicsit furcsállok, de teljes mértékben követem az ilyenfajta instrukcióit. Azt hiszem, ha elzárná a vizet is bőven fullasztó lenne már itt bent a levegő. Én már bőven úgy érzem, mintha minden egyes vízcsepp, ami rám hullik, tűzforró lenne, de mégsem éget. Egy percig se bánom ezt a dolgot, nem is igazából erre koncentrálok, hiszen jelenleg azt hiszem, semmi se lehetne kényelmetlen a számomra. Legalábbis én így gondolom… és azt hiszem helyesen teszem. Úgyse csinálna olyat, amit én nem akarok… vagy ami nekem rossz lenne. Ilyen téren már tényleg megbízok benne és a tudásában.
Az se zavar, hogy finom terpeszre nyitja a lábaimat, ezzel csak még jobban hozzám simul. Azt azért már érzem, hogy rá sincs rossz hatással a kis játékunk… amire muszáj elmosolyodnom. Mikor fülemet megharapja még el is nevetem magam.
Miközben nyakamat kezdi csókolgatni, az előzőhöz hasonlóan hátrahajtom egy picit fejem, hogy az ő vállának döntsem, így szabadabb utat adva neki, ha már ennyire belejött és ennyire mohó. Egy pillanatra szúró érzést is érzek, de nem törődök vele, feltehetőleg csak a hevességének köszönhető. Viszont azok a sóhajok igencsak felszaporodnak, ahogy kezdem egyre jobban érezni magamban a vágyat… szinte kiabál a testem azért, hogy nekem essen, de türtőztetem magam és hagyom, hogy az ő játékszabályai szerint menjünk tovább.

Érzem, hogy egyre jobban, egy pillanat alatt rám hangolódik. Szinte már égek a vágytól, hogy tovább menjek. De még kivárok. Most játszadozok egy kis ideig, ameddig csak bírom. Vagy ameddig ő nem dönt úgy, hogy megakadályoz a további cselekedetemben. Akkor tényleg nem is tudnék úgy tenni, mint ha csak játszadoznék. Most sem teszem. Igazából tesztelni akarom, hogy meddig bírja. A sóhajaiból ítélve egyre jobban élvezi a csókjaimat és csupán pár másodpercig tartó nevetése az, ami egy picit kizökken az eddigi ritmusból.
Eleresztem az egyik kezét, végigsimítok immár szabad kezemmel a karján, majd le az oldalán végig le a csípőjéig. egy pillanatra hezitálok, majd előre simítom a kezem arra a bizonyos érzékeny pontra. Épp a füle mögé csókolok ekkor és bennem is elég erősen ég már a késztetés. Halovány mosoly kúszik az arcomra, de alsó ajkamba harapok. Már perzsel a meleg víz, ahogy azt is érzem, hogy befülledek. Pedig párának nyoma sincs. Még csak olyan meleg sincs, mint azt érzem. De mégis érzem. Ismét nem tudok ellenállni, megint csak mohón kapok ajkai után. Most nem kell magam felé fordítanom az arcát sem, hisz félig felém fordítja, ahogy a vállamnak támasztja a fejét.
Mohóságomból aztán a tudat ránt vissza, hogy ha most nekiesek, akkor annak lehet nem kívánatos következményei lennének. Kezdve azzal, hogy önmagában elég stresszes időszak lenne folyamatosan azon rágódni, vajon összejött-e, vagy sem. Adok még egy gyors csókot neki, majd eleresztem. Úgy fordítom a zuhanyrózsát, hogy ne a kijárat felé álljon, majd elhúzom az ajtót is, hogy kiléphessek. A mosdóhoz megyek, pontosabban a tükrös szekrényhez. Egy pillanatig a tükörben meglátom magam, egészen kipirultam a forróságban. Vagyis a vélt forróságban. de nem törődök most ilyenekkel, nyitom a szekrényt és egy óvszert veszek elő. Elég nagy tapasztalatom van már abban, főleg így a lakásom tájékán, hogy tudjam, az esetemben bármire fel kell készülni. Mint akár most is. Kibontom a csomagot, majd vissza is megyek a zuhanykabinba. Nem hagyom különösebben őt bármit is tenni, most hogy visszaértem. Ismét a nyakába csókolok, közben pedig időt nem pepecselve erre a fölösleges mozdulatra, felhelyezem a gumit. Aztán egészen hozzá simulok, miközben átkarolom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Elszórakozhatnék még, de azt hiszem nem bírnám ki most így sokáig. Másik kezemet is előre simítom puhán az oldalán és végül a mellére simítom. Kicsit jobban magamhoz igazítom a csípőjét, végül már aztán nem várok tovább. Most nem leszek óvatos, legalábbis nem annyira, mint először. De annál ingerlékenyebb mozdulatokat kezdek tenni.

Az a baj, hogy nem igazán ismerem még a szokásait, sőt… igazából, senkinek semmilyen szokását, már ha ezt lehet érteni, ezért nem tudom, hogy most csak tesztelget, vagy játszadozik velem, vagy arra játszik, hogy minél tovább feszítse azt a bizonyos húrt, mondhatni pattanásig. De igazából, bármiért is csinálja, bejön a dolog… egyrészt jó is, másrészt feszíti is azt a húrt, de még mennyire. Már arra is ajkamba harapok, ahogy végigsimít oldalamon, hogy elnyeljek egy nagyobb sóhajt, aztán ahogy egyre lejjebb simít, ujjaim begörbülnek, mintha meg akarnám markolni azt a csempét. Szemeimet az eddigiekhez hasonlóan lehunyom, s szinte azonnal kapom is a csókot, ami belém fojtja az újabb feltörni készülő sóhajt. Sebaj, helyette levezetem a csókban, amit igencsak hevesen viszonzok. Megint erős késztetésem van, hogy megforduljak, de egy picit megmozdítom a kezem, utána megérzem az övét az enyémen, s az visszafog. Na nem azért, mert szorítja, vagy bármi, lazán elvehetném onnan, viszont ez az, ami emlékeztet arra, hogy nem-nem… bizony úgy kell maradjak, mert nem leszek én az, aki betámadja őt. Mondjuk úgy, hogy ezekkel az apróságokkal el kell csábítani, még ha az már meg is történt és még ha amúgy is ő az irányító. Végül is, ilyen helyzetekben szinte mindig a férfi az, aki jobban akarja a dolgot, vagy előbb fordul meg a fejében… majd… talán, valamikor lesz úgy, hogy megtapasztalhatja milyen az, ha én csábítom őt ebben a helyzetben. Nem úgy, ahogy azt ágyán fekve tettem, még ha az nem is szándékosan volt tudatos, az másfajta dolog volt. A játékon belül kell rávezetni az illetőt, nem a játékba…
Az egészből az zökkent ki, hogy megszakítja a csókot. Felpillantok rá, majd kapok még egy gyorscsókot, aztán bíbelődik a zuhanyrózsával és magamra hagy. Természetesen kipillantok, hogy ezt úgy mégis miért, vagy mi van. Aztán ahogy meglátom, hogy mi van a kezében, máris világos lesz a dolog. Végig követem tekintetemmel, ahogy visszajön, s egy pillanatra még úgy is hátranézek, hogy már mögöttem áll ismét. most már igazából lazán megfordulhatnék, de aztán, az eddigiekhez hasonlóan átveszi az irányítást és belecsókol a nyakamba.
Automatikus mozdulatokkal reagálok arra, amit ő csinál. Közelebb lépek hozzá, szinte teljesen hozzásimulva ezzel mellkasának is. Már abból tudtam, hogy most már nem igazán kell tovább várni, amint kiment a gumiért, nem, mintha a várakozás olyan szörnyű lett volna… én még egy ideig talán ellettem volna úgy is. Hagyom, hogy mozgassa csípőmet, igazából, jelenleg bármit tehet velem, én hagyom neki, mert tudom, hogy csak jó sülhet ki belőle.
Amikor aztán behatol, az előbbinél jóval intenzívebben, feltör belőlem az a már elnyomott sóhajt, meg aztán a mozgására még pár, miközben egyik kezemmel átkarolom nyakát, hogy még inkább hozzá tudjak simulni. Egy picit azért zavar, hogy nem tudok ránézni, legalábbis kényelmesen nem igazán, de azért panaszra nincs okom. Lehunyom a szemem és úgy próbálom a pozícióhoz képest minél jobban felvenni ütemét.

Egyre intenzívebb lesz az a mozgás, bár valamelyest kicsit korlátolva vagyunk. Azt hiszem vele ez a pozíció kilőve. Hacsak nem találjuk fel magunkat jobban. De nem, ha neki teljesen jó is, hosszú távon nem tudom huzamosabb ideig berogyasztani a térdem. Most nem lehet apró módszereket alkalmazni, mint a simulás, vagy bármi más. De megpróbálni megpróbálhatom, viszont akkor mindkettőnknek egészen kellemetlen lesz.
Gondolok egyet, félbehagyom a mozgást, meg úgy az egészet. Megragadom Ana derekát a másik kezemmel is és magam felé fordítom. Már kész tervem van, és ez biztosan be is fog válni. Kezem a combjára simítom, majd belső felét megragadom és a csípőmre húzom. Ezzel egyszerre emelem meg a másik kezemmel, ahogy a fenekére csúsztatom. Apró ügyeskedéssel aztán már folytatom is igen aktív tevékenységemet.
Mohón csókolom meg így már szemből, és egészen a csempének döntöm, hogy valamivel kényelmesebb legyen megtámasztanom magamat is. Elcsúszni nem szeretnék, pláne nem vele. Egyre sűrűbben kezdek zihálni, olykor egy-egy nyögés is elhagyja a szám, ahogy levegőért kapok a csókok közepette. Egyre forróbbnak érzem a testem, a vér szinte a fülembe dübörög és érzem, hogy megfeszül időnként a hasam az ingertől.
Nem lassítok most, még véletlenül sem. Elkap a lendület és most már nem tudnám magam visszafogni. Tetszik a közelsége, hogy rám kell hagyatkoznia teljesen, más mód nem is lenne ebben a pozícióban. Ahogy egyre több nyögés szabadul fel a torkomból, úgy hagyok fel az ajkai kóstolgatásával és térek rá a nyakára. Még egyszer megkapni már bőven több, mint amire ma este számíthattam. De ha már adott a lehetőség, élek vele. Felhagyok aztán lassan bárminemű csókolgatással, csak hagyom, hogy azok a nyögések utat törjenek maguknak. A feszítő érzést már javában érzem, egyre intenzívebben, lüktető folyamatossággal. Míg aztán meg nem könnyebbülök, ahogy elmegyek. Lassan még lökök párat. Aztán abbahagyom. De még nem teszem le, csak szuszogok. Próbálom visszanyerni a normális lélegzetem. Na meg a lélekjelenlétem. Adok egy apró csókot a nyakára. Majd az állam csak a vállára támasztom. Hagyom, hogy a víz csak zúduljon most ránk.

Teljesen beleadom mindenem az érzésbe, elfelejtve minden mást. Most, így másodjára, valahogy sokkal könnyebb… nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon mi lesz, milyen lesz, sokkal szabadabbnak érzem magam.
Felpillantok rá, ahogy megszakítja a csókot, meg úgy mindent, de még véletlenül se kérdőn, vagy értetlenül nézek rá. Szinte azonnal fordulok felé, még csak rásegítenie is alig kell a mozdultra kezével. Egy pillanat alatt kapaszkodok nyakába, amikor érzem, hogy mire készül, egy picit fel is lököm magam, segítve a mozdulatot, majd nekitámasztom hátam a csempének, vagy ő támasztja neki… oly mindegy.
A hangos nyögések, sóhajok gyakrabban törnek fel torkomból, a csók közepette, már amennyire elszakadunk egymás ajkaitól a levegőért. Gyorsan felveszem ebben a pozícióban is a mozgását, bár némiképp korlátozott vagyok tekintve a helyzetemet, de feltalálom én magam.
A nem is olyan rég tapasztalt érzés kezd visszatérni. Szinte minden porcikámon végigfut újra és újra, egyre erősebben, készen arra, hogy bármikor kirobbanjon. Amint ajkaim felszabadulnak, jobban hangot is tudok adni annak, hogy mennyire élvezem a dolgot, de most azért visszafogottabb vagyok, mint az előzőnél voltam. Akkor még teljesen új volt a helyzet, most már némiképpen ismerkedek vele.
Kezeimet mellkasára simítom, érezve a kidolgozott felsőtestét, ami kifejezetten tetszik.
Aztán hirtelen jön az a pont, egészen váratlanul… talán túlságosan belemerültem a dologba, ezért.
Kinyitom szemeimet, s nézem, miközben egyre szaporábbak lesznek a nyögések és hangosabbak is, mondhatni igazodva hozzá. Igazán furcsa így, hogy közben látom az arcát, hogy neki milyen a dolog.
Miután megkönnyebbülten felsóhajtok, már akarom is lerakni a lábaimat, hogy ne nehezedjek rá, de nem ereszt, így hát csak nekidöntöm fejem a falnak és úgy próbálom utolérni a levegőhiányomat.
Egy pár perc elteltével szemeibe nézek, de most nem kezdek el nevetni, mint azelőtt, csak elmosolyodok, egészen huncutul, aztán lábaimmal eleresztem derekát, miközben ismét nyakába kapaszkodok. Ahogy földet ér lábam, egészen hozzásimulok és adok egy gyors csókot neki, majd kilépek a zuhanykabinból. Kezem ügyébe veszem az első törölközőt, amit találok, feltehetőleg az övét, nagyjából végigtörlöm magam, majd a hajamat kezdem szárítgatni vele.
- Hol is van az az alkohol? – kérdem úgy, mintha nem érezném magam fáradtnak eléggé. Lehet igazából, hogy mára már olyasmire nem igazán lenne energiám, de ezt nem akarom beismerni neki, mert ő még biztos bírná.